Többször is Budapesten járt az első szerb koronavírus-fertőzött

„43 éves és többször is Magyarországon járt. A szabadkai kórházban, elkülönítve van, jól érzi magát” - mondta Zlatibor Loncar, Szerbia egészségügyi minisztere egy jelenleg is zajló sajtótájékoztatón, ahol bejelentették, hogy megvan az első szerb fertőzött.

A szerb Informer azt írja, a férfi a húgát látogatta meg Budapesten, a nő nem érezte jól magát, lázas volt.

A miniszter azt mondta, mindenkit teszteltek, aki kapcsolatba került a fertőzött személlyel és családjával. Azt mondta, nincs ok pánikra, napok óta számítottak rá, hogy Szerbiában is felbukkan a vírus. A 70 év felettieket arra kérte, kerüljék a tömeget és minden olyan helyzetet, ahol nagyobb a kitettségük a vírusnak. 

Eredetileg arra számítottak, Belgrádban bukkan majd fel először a vírus.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér