Chelsea Manning öngyilkosságot kísérelt meg a börtönben

külföld
2020 március 12., 07:14

Öngyilkossági kísérlet miatt szállították kórházba Chelsea Manninget, az amerikai hírszerzés egykori elemzőjét a börtönből. A virginiai Alexandria város sheriffje szerint azóta biztonságban van, írja a Guardian. 

Manninget tavaly május óta tartják fogva, amiért megtagadta a tanúskodást a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója, Julian Assange ügyében folyó vizsgálatban. A tervek szerint éppen most pénteken tartanak bírósági tárgyalást az ügyében.

Chelsea Manning egy montreáli konferencián
photo_camera Chelsea Manning egy montreáli konferencián Fotó: LARS HAGBERG/AFP

Manning korábban is volt már börtönben, mert 2010-ben több mint 700 ezer, az iraki és az afganisztáni háborúval kapcsolatos bizalmas dokumentumot, közöttük 250 ezer diplomáciai táviratot adott át a WikiLeaks-nek, jelentős zavart keltve az Egyesült Államokban. Összesen hét évet töltött le a rá kirótt 35-ből, amikor Barack Obama akkori elnök kegyelemben részesítette.  

Manning továbbra sem akar vallomást tenni, és ügyvédei szerint ezen a fogvatartás sem fog változtatni. Tavaly májusban azt írta a bíróságnak küldött állásfoglalásában, hogy szóba se jöhet az együttműködés a vádesküdtszékkel, mert ha ezt megtenné, sutba dobná elveit, vívmányait, azt, amiért áldozatokat hozott, és lerombolná saját tekintélyét, amelyre évtizedek alatt tett szert.