Komló fideszes polgármestere a vészhelyzetre hivatkozva egymaga fogadta el a költségvetést, majd nullázta a képviselők fizetését

POLITIKA
2020 március 12., 17:55
comments 135

A Szabad Pécs ír arról, hogy csütörtökön elmaradt a testületi és a bizottsági ülés Komlón, mert a város fideszes polgármestere, Polics József  a koronavírus miatt kihirdetett országos vészhelyzetre hivatkozva lefújta az összehívott üléseket, majd egyedül hozott meg döntéseket. 

Polics József a baloldalon
photo_camera Polics József a baloldalon Fotó: Facebook

Az információkat megerősítette a lapnak a múlt őszi önkormányzati választás összellenzéki jelöltje, Ferenczy Tamás is. Ezek alapján Polics előbb lefújta az üléseket, majd később közölte az ellenzéki képviselőkkel, hogy ő maga miről döntött. Akiknek amúgy többségük van a városban, mivel Komlón a fideszes polgármester kisebbségben vezeti a várost. 

Mint kiderült, bármiféle vita nélkül, egyedül elfogadta a település költségvetését, illetve lefújta a helyi média üzemeltetésére és helyi kommunikációs feladatokra szóló tervezett döntést, helyette pedig pályázatot fognak kiírni napokon belül. 

A fideszes polgármester emellett döntött arról is, hogy a vészhelyzet végéig lenullázza a képviselői tiszteletdíjakat. Igaz, ez nem csak az ellenzéki, hanem a fideszes képviselőket is érinti majd. A lap kereste Policsot is, de egyelőre semmilyen megkeresésükre sem reagált. 

A képviselők elmondása szerint a polgármester a fizetésmegvonást azzal indokolta feléjük, hogy most úgysem fognak dolgozni egy darabig, ülések sem lesznek. 

A Szabad Pécs cikke szerint azóta a szomszédos teleülés, Mánfa volt polgármestere, a jelenleg az LMP-frakcióban ülő Hohn Krisztina kereste meg írásbeli kérdésével Gulyás Gergely minisztert, hogy rendben van-e ez így. Mint kérdésben írta, Magyarországon az elmúlt évtizedekben nem volt példa „veszélyhelyzet” kihirdetésére, ezért sok településen nem is egyértelmű, ez mit is jelent a gyakorlatban. A képviselő szerint ezért szükség lenne a részletszabályok kidolgozására, illetve a kormányhivatal kiadhatna egy állásfoglalást. 

Frissítés: Polics Facebook-oldalán elérhető az a csütörtöki rendkívüli ülés, ahol a polgármester elmondta a képviselőknek a döntései magyarázatát. A jegyzői ismertetés szerint a rendkívüli helyzett miatt jogszerűen nem tudott volna összeülni a képviselő-testület, ezért kellett a polgármesternek egyedül döntenie a költségvetésről. A polgármester elmondta azt is, hogy ez egy elég fura szituáció szerinte is, de hát ez következik ebből a helyzetből.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.