Karanténban van a tanára, hőemelkedése lett, de nem tesztelték őt sem

Egészségügy
2020 március 13., 17:51

Csütörtökön egy 13. kerületi háziorvosi rendelésen jelentkezett egy SOTE-s diák, hőemelkedésre panaszkodva. Vizsgálat közben beszámolt arról, hogy az egyik tanára éppen karanténban van, mert tanította az egyik iráni diákot, akinél kimutatták a koronavírust. A beteg arról számolt be, hogy a közelmúltban alig két méterre ült a tanárával szemben másfél órát, amikor a tanár utoljára előadást tudott tartani. (A háziorvos személyes felkeresése egyébként koronavírus gyanúja esetén nem jó ötlet, érdemes telefonon egyeztetni.)

Egészségügyi forrásokból arról értesültünk, hogy a diák orvosa kihívta a gyanús esetekre fenntartott mentőt. Türelmet kértek, arra hivatkozva, hogy Budapestet összesen három ilyen kocsi látja el, folyamatosan érkeznek a hívások. A betegnek két és fél órát kellett várnia az érkezésükig.  

Ekkor derült ki, hogy két másik koronavírus-gyanúval kocsiba ültetett beteg is van már a járműben, mert a mentők a túlterheltség miatt több koronavírus-gyanús pácienst szállítanak egyszerre. A betegek csak sima papírmaszkot kaptak, amely nem véd a koronavírustól, de talán csökkenti a fertőzést valamennyire, bár nagy kérdés, hogy mennyire, ha így ültek egymás mellett a mentőben.

A Szent László kórházban belenéztek a beteg torkába, és meghallgatták a tüdejét. Mintát nem vettek tőle, tesztet nem végeztek el rajta, de így is azt mondták neki, hogy nem koronavírusos, menjen haza. 

Az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján Lakatos Tibor ügyeleti vezető a tesztek elvégzésének kritériumairól azt mondta, hogy ő bízik a szakemberek döntéseiben.