Tüdőgyulladásban halt meg a héten egy budapesti kórházban egy koronavírusos nő édesanyja

Rendkívüli hírlevél
Amit azonnal tudni kell

A rendkívül szigorú hazai protokoll alapján csak több aggasztó körülmény együttállása esetén lehetséges, hogy valakit koronavírusra teszteljenek. Több, a 444-nek nyilatkozó orvos szerint a szigorú protokoll miatt karantén és megfelelő védőfelszerelés nélkül ápolhatnak koronavírusos betegeket az ország különböző kórházaiban. 

Már bemutattunk egy ilyen esetet a Szent János kórházból, ahol öt napig feküdt egy koronavírusos beteg úgy, hogy korábban tesztelés nélkül küldték el az egyetlen hazai kórházból, ahol koronavírus kimutatására alkalmas tesztek vannak. 

Az alábbi történet egy másik budapesti kórházról szól. Az eseményeket a család egyik tagja mondta el.

Február 29-én életmentő műtétet hajtottak végre a Szent Imre kórházban egy idős nőn, akinek alig négy hónapja lett volna hátra a századik születésnapjáig. A műtét az orvosok, és a nőt látogató rokonok szerint is nagyon jól sikerült. Annyira jól, hogy múlt hétvégén azt mondták, hogy egy-két napon belül hazaengedik. 

Csakhogy hétfőre belázasodott, majd tüdőgyulladása lett, és szerda estére elhunyt. Mivel a kórházakban hétfő óta látogatási tilalom van, ezért a lázról és a tüdőgyulladásról a családtagok csak telefonon kaptak felvilágosítást. A nő lánya, aki addig rendszeresen látogatta őt a kórházban, ugyanazon a hétfőn szintén belázasodott.

Az elhunyt beteg lánya a héten kétszer is járt háziorvosi rendelőben, de mindkét alkalommal megnyugtatták, hogy csak sima influenzája van. Csütörtök éjszaka viszont nagyon rosszul lett, nem is volt mindig magánál, úgyhogy reggel mentőt hívtak hozzá, akik őt is a Szent Imrébe vitték. Agyvérzés gyanújával számos vizsgálatot végeztek el rajta, és kiderítették, hogy nem volt agyvérzése. Viszont megállapították, hogy kétoldalú, igen súlyos tüdőgyulladása van. Addigra számos orvossal és ápolóval kapcsolatba került.

A tüdőgyulladás megállapítása után elkülönítették az intenzív osztályon, mert felmerült az orvosokban a koronavírus gyanúja. Több mint 24 óra múltán tudták tesztelni, szombaton jött meg az eredmény: koronavírusos. Ekkor átszállították a László Kórházba, az állapota súlyos. A közvetlen családtagjait szombaton a Szent Lászlóban letesztelték. 

A Szent Imrében csak ezután rakták össze, hogy az édesanyja a kórházban halt bele a tüdőgyulladásba, másfél nappal azelőtt, hogy a lányát behozta a mentő. 

Az elhunyt nőn nem végeztek koronavírus-tesztet, a zárójelentése még nem készült el, így nem tudni, hogy ő is koronavírusos volt-e. A protokoll szerint nem is lehetett volna tesztelni őt, mert nem merült fel, hogy más koronavírusossal kapcsolatba kerülhetett. Ugyanakkor ez a lánya esetében sem merülhetett fel, nem véletlen, hogy a háziorvosi rendelőből sem küldték tesztre, hiába mutatott influenzás tüneteket. 

Az elhunyt beteg közel két hétig volt a kórházban, és mivel körülbelül 14 nap a koronavírus lappangási ideje, ezért ha ez okozta volna nála a lázat és a tüdőgyulladást, akkor lehetséges, hogy a kórházban kapta el. Arról sincs semmi nyom egyelőre, hogy a koronavírusos lánya máshol kapcsolatba került volna beteggel. 

Az ilyen kérdéses esetek megerősítik azon szakértők aggodalmait, akik szerint érdemes lenne bővíteni a szűrési kapacitásokat, hogy legalább a kórházi dolgozókat és a tüdőgyulladásos betegeket tesztelni lehessen.

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem
Kapcsolódó