Daniel Radcliffe-ből alkoholistát csinált a Harry Potter

FILM
2020 március 16., 08:16

A 30 éves brit színész, Daniel Radcliffe a BBC rádióműsorában vallott arról, hogy a 8 részes Harry Potter-filmsorozat, aminek a főszerepét 11 éves korában kapta meg, felnőtt korára alkoholistát csinált belőle.

Daniel Radcliffe csillagot kap a hollywoodi hírességek sétányán 2015. november 12-én.
photo_camera Daniel Radcliffe csillagot kap a hollywoodi hírességek sétányán 2015. november 12-én. Fotó: Robyn Beck/AFP

Azt mondta, az utolsó résznél egyre többet stresszelt azon, hogy mihez kezd majd magával a Harry Potter után. És amikor elment valahova inni, az emberek azt mondták: „Ó, Harry Potter berúg a kocsmában!” Emiatt aztán még többet ivott, hogy ezt ki tudja zárni.

Radcliffe azt is mondta, hogy az emberek gyakran azért drogoznak meg isznak, mert jó móka és elérhető, miközben nincs körülöttük senki, aki őszintén beszélne velük a következményekről. Azt mondta, már 2010 óta józan, és sokat köszönhet a szüleinek meg a Harry Potterben szereplő többi fiatal színésznek, akik segítettek neki a legsötétebb időkben, és segítettek neki újra célokat találni.

Nemrég egyébként beszélt arról is, hogy nem hiszi, hogy még valaha vissza fog térni Harry Potterként. (Just Jared)