Szombattól leáll a Denso Gyártó Magyarország Kft. fehérvári üzeme is

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.

Szombattól leáll az autóipari Denso Gyártó Magyarország Kft. fehérvári üzeme a tervek szerint április 5-ig – közölte a cég kereskedelmi és pénzügyi igazgatója az MTI megkeresésére.

Szincsák Attila elmondta, hogy 4600 munkavállalót érint a 10 munkanaposra tervezett leállás. Azt mondta, tulajdonképpen a nyárra tervezett leállást hozták előre, ezzel is hozzájárulva a vírus elleni védekezéshez, munkavállalóik egészségének megőrzéséhez.

Voltak az alkatrészellátásban fennakadások, de azok egyelőre kezelhetőek voltak, viszont az európai autógyárak leállása megkönnyítette a döntést.

Szincsák Attila kiemelte, hogy a munkáltatói döntés előtt egyeztettek a munkavállalókkal is, akik a leállás idejére bért kapnak, szabadságon lesznek.

A nyilvános cégadatok szerint a Denso Gyártó Magyarország Kft. a 2018-as üzleti évet 745,6 millió eurós nettó árbevétel (260 milliárd forint) mellett 34,2 millió eurós (11,9 milliárd forint) nyereséggel zárta.