A gyerekek közül a kisbabáknál jár legsúlyosabb szövődményekkel a koronavírus

Több mint 2000, koronavírustól megbetegedett kínai gyereket megvizsgáló kutatás eredményeit publikálta a Pediatrics szaklap, és foglalt össze a New York Times

A kínai kutatók eredményei alapján a vizsgált 18 év alatti gyerekek körülbelül 

  • 4 százalékának semmilyen tüntetei nem voltak.
  • 50 százalékának enyhe tünetei voltak, mint láz, fáradtság, köhögés, orrdugulás vagy émelygés.
  • 39 százaléknak közepesen erős tünetei voltak, amelyek az előzőeken túl tüdőgyulladást, egyéb tüdőbajokat jelentettek, de nem voltak légzési nehézségeik.
  • 6 százalék, 125 gyerek súlyosan megbetegedett. Nekik komoly légzési nehézségeik lettek, 13-an pedig életveszélyes állapotba kerültek.
  • És volt egy 14 éves fiú, aki belehalt a koronavírusba.

A kutatás azt is feltárta, hogy a súlyosan megbetegedett 125 gyerek 60 százaléka 5 év alatti volt, és ezek között is különösen magas volt az 1 év alatti kisbabák aránya. Az NYT áltak megszólaltatott szakértők szerint ez azért van, mert az ilyen kis gyerekek szervezete, légzőszervei még gyors fejlődési szakaszban vannak, illetve eleve fejletlenebb az inmunrendszerük, ami védekezhetne a vírus ellen.

 Összességében a kutatás arra irányítja rá a figyelmet, hogy a gyerekek gyakorlatilag ugyanolyan valószínűséggel kapják el a koronavírust, mint a felnőttek, és bár igaz, hogy náluk összességében az enyhébb lefolyású, a kóráhazaknak fel kell készülniük a beteg gyerekek fogadására is, mert lesznek kiskorú pácienseik is. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér