Egy kecskeméti nő nyugtatóval mérgezte meg a 2 éves lányát

bűnügy
2020 március 23., 16:57

A Kecskeméti Járásbíróság elrendelte annak a 30 éves helybéli nőnek a letartóztatását, aki a gyanú szerint gyógyszerrel mérgezte meg a 2 éves gyerekét – közölte a Kecskeméti Törvényszék.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség korábban azt írta: a gyanú szerint a kecskeméti nő pénteken a megyei kórházban betegfelvételre jelentkezett a 2 éves gyerekével. Közben nyugtatót adott be a kislánynak, hogy a gyereket a rosszulléte miatt benntartsák. A kislány a gyógyszer hatására elvesztette az eszméletét, és életveszélyes mérgezést szenvedett.

A nőt, aki beismerte tettét, a rendőrök még aznap este őrizetbe vették.

A megyei főügyészség életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indítványozta a nő letartóztatását, amit a Kecskeméti Járásbíróság a bűnismétlés megakadályozására hivatkozva egy hónapra elrendelt. (MTI)