Koronavírus idején is őrködik az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság felett az EU

külföld
2020 március 25., 14:36
Josep Borell spanyol külügyminiszter.
photo_camera Josep Borrell még spanyol külügyminiszterként, 2018 nyarán, Madridban. Fotó: JAVIER SORIANO/AFP

Mivel a válsághelyzetek, így a koronavírus-világjárvány, kihívást jelentenek az emberi jogok hatékony gyakorlása és védelme szempontjából, valamint próbára teszik demokrácia működését, az Európai Bizottság az emberi jogokra és a demokrácia védelmére vonatkozó, a 2020-2024-es időszakra szóló uniós cselekvési tervet fogadott el – közölte az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdán.

Josep Borrell kijelentette, hogy az uniós bizottság a rendelkezésére álló eszközök széles körét fogja mozgósítani az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság előmozdítása és védelme érdekében.

Az új cselekvési terv meghatározza a következő öt évre vonatkozó prioritásokat és kulcsfontosságú intézkedéseket, és kötelezettséget vállal annak biztosítására, hogy az Európai Unió nagyobb szerepet játsszon az emberi jogok és a demokrácia előmozdításában és védelmében az egész világon. (MTI)