Elvileg semmi szükség nem volt Szijjártó közbenjárására ahhoz, hogy Lothar Matthaus visszatérhessen Magyarországra

sport
2020 március 27., 13:12

Szijjártó külügyminiszter segített abban a másfél évtizede Budapesten élő Lothar Matthausnak, a magyar futballválogatott volt szövetségi kapitányának, hogy a német exfocista kalandos úton hazatérhessen Dubaiból Budapestre - írta meg a német Bild, majd utána a magyar Nemzeti Sport, aztán meg a fél magyar média.

A sztoriban a kezdetektől volt valami furcsa. Méghozzá az, hogy Matthaus két, látszatra egymásnak ellentmondó dolgot hangsúlyozott a nyilatkozatában

  1.  Nem magyar állampolgárként elvileg nem tudott volna bejutni Magyarországra, amiben végül személyesen Szijjártó Péter segítette, akivel jó viszonyban van.

  2. És hogy nem részesült soron kívüli bánásmódban, hiszen másfél évtizede Budapesten lakik és van lakcímkártyája.

Miután Orbán Viktor miniszterelnök március 16-án bejelentette, hogy a külföldiek előtt lezárják a magyar határt, az is hamar kiderült, hogy ez nem azt jelenti, hogy egyetlen nem magyar állampolgár sem lépheti át azt. Az állandó hazai lakcímmel rendelkezőket például kapásból beengedték. A témáról bőségesen beszámolt a sajtó is, mert az első napokban a Liszt Ferenc reptéren nagy torlódások voltak emiatt.

Arról viszont egy hír sem jelent meg, hogy bárkit, aki Magyarországon lakna, ne engedtek volna át a határon.

Matthausról e hét hétfőjén, 23-án írta meg a Nemzeti Sport egy német bulvárlapra hivatkozva, hogy Dubaiban rekedt a családjával, miután az arab országban üdült. Az exfocista azzal indokolta, hogy ott maradtak, hogy

„Nem tudok Budapestre utazni, pedig tizenhat éve már ott lakom. A magyarok lezárták a határt mindenki előtt, akinek nincs magyar útlevele, így nem tudok belépni az országba. A feleségemnek viszont Németországba körülményes bejutnia, mivel nincs EU-útlevele, így a második otthonomba, Münchenbe sem mehetünk” 

Ez azért volt meglepő, mert akkor már rég köztudott volt, hogy az állandó lakosok nyugodtan hazajöhetnek, tehát eleve nem volt igaz az állítás, hogy a határ zárva lett volna előtte.

Az elhatározás, hogy egyelőre inkább Dubaiban maradnak, szerdáig tartott, Matthaus aznap megtudta, hogy éjfélkor lezárják a repülőteret és ki tudja, meddig ottrekedhetnek. Matthaus nyilatkozata szerint ekkor egy barátja felajánlotta neki, hogy a szerda délután induló magángépével elviszi őket az Öböl-országból Nürnbergbe. Az exfocista elmondása szerint Dubaiból sikertelenül kereste a német nagykövetséget, de végül Szijjártó segített neki, hogy Magyarországra beeengedjék. 

A témában megjelent cikkek szerint így szerdán előbb Dubaiból Nürnbergbe repültek a barát gépén, ahol Matthaus kibérelt egy másik repülőt, amivel csütörtökön a hajnali órákban Budapestre érkeztek.

Érdekes kérdés, hogy a volt szövetségi kapitány orosz barátnője végül hogyan tudott mégis leszállni Németországban. A magyar külügyminiszter közben “egy üzenettel biztosított, hogy beléphetek Magyarországra” - idézte fel Matthaus.

Eléggé úgy tűnik tehát, hogy a feltűnően rosszul informált Matthaus az összes többi itt élő külföldihez hasonlóan simán beléphetett volna a határon akkor is, ha érkezéskor kezd intézkedni, így az egész sztori inkább arról szólt, hogy cikkek jelenjenek meg róla a német bulvárlapokban, amikből az is kiderül, hogy micsoda ismerősei vannak Magyarországon. Indirekt módon ezt erősíti meg a magyar külügyminiszter sajtófőnökének, Paczolay Máténak a péntek délután a Sportnak adott nyilatkozata:

„Amint tudomásunkra jutott az ügy, kapcsolatba léptünk Lothar Matthäusszal, és a jogszabályoknak megfelelően segítettük ő és családja hazatérését Magyarországra. Pontosan úgy, ahogy közel négyezer embernek is segítettünk az elmúlt napokban és ugyanúgy mint ahogy a még külföldön lévőknek is segítünk folyamatosan.”

A Nemzeti Sport kérdésére Lothar Matthaus így idézte fel az utolsó lépéseiket:

“Miután kiderült, hogy magyar útlevél nem szükséges, a gondom az volt, hogy bár van magyarországi lakcímkártyám, de az nem volt nálam, otthon maradt Budapesten. Azonban egy barátom elment érte a lakásomba, és bemutattuk a minisztériumnak, lehetővé vált a hazatérésünk. Miután orosz nemzetiségű feleségemnek is van bejelentett lakcíme Budapesten, minden hivatalosan történt, bármilyen kivételezés nélkül.”

A Sport legfrissebb írásából az is kiderül, hogy Matthausék öt, Dubaiban rekedt magyart is magukkal vittek Nürnbergbe a magyar konzulátus kérésére.