Indiában 40 ezer embert helyeztek karanténba egyetlen ember miatt

külföld
2020 március 27., 14:10

Indiában komolyan veszik a fertőzésveszélyt. Egy férfi miatt, aki koronavírusosan ment el egy fesztiválra, majd halt meg, 40 ezer embert helyeztek karanténba a hatóságok az északi Pandzsáb államban, írja a BBC

A baj azzal kezdődött, hogy a 70 éves férfi nem vonult önkéntes karanténba, miután Olaszországban és Németországban járt, sőt a Hola Mohalla szikh ünnepségsorozaton is részt vett, amit csaknem 10 ezer ember látogat naponta. 

Egy héttel a halála előtt 19 rokonát tesztelték pozitívra. 

„Eddig sikerült nyomon követnünk 550 embert, akik közvetlen kapcsolatban álltak vele, és ez a szám egyre növekszik. 15 falut zártunk le a környékén, ahol a férfi korábban tartózkodott” - mondta egy vezető tisztviselő a BBC-nek. 

Később a szomszédos terület további 5 faluját szintén lezárták.

Ez nem az első eset, hogy Indiában falvakat zárnak le néhány fertőzött miatt. Bhilwara városában egy beteg megfertőzött egy orvoscsoportot, a környéken 7000 embert helyeztek karantén alá. 

Indiában eddig 640-en fertőződtek meg, és már korábban bevezettek 21 napig tartó kijárási tilalmat, az emberek csak boltba és gyógyszertárba mehetnek ki.