A polgármester szerint két újbudai háziorvos is koronavírus-fertőzött

Egészségügy
2020 március 28., 13:10

A XI. kerület DK-s polgármestere, László Imre bejelentette, hogy a kerület két háziorvosa is koronavírus-fertőzött. A polgármester videós bejelentésében hozzátette, hogy az egyik orvos kiesése súlyos következményekkel járhat, ugyanis háziorvos nélkül hagyhatja a kb. 10 ezer lakosú Őrmező városrészt.

link Forrás

Őrmezőn korábban 3 háziorvos dolgozott, de az egyikük 65 év fölötti, tehát a koronavírus szempontjából veszélyeztetettebb kategóriába esik, ezért fizikailag nem érintkezhet a betegekkel, a másikuk pedig egy transzplantációs műtét miatt került a veszélyeztetettek közé. A harmadik orvos az, akinek most pozitív lett a koronavírus-tesztje.

A másik fertőzött orvos Gazdagréten dolgozik.

A jó hír, hogy jelenleg egyikük állapota sem követel kórházi ellátást, mindketten házi karanténban vannak. (hvg.hu)