Karanténba küldték a tünetmentes, magyar kamionost beteg, idős édesapjához

A tisztifőorvos csütörtök éjjel adott ki egy - végül roppant rövid életűnek bizonyuló -, a kamionosokat nagyon rosszul érintő határozatot, melynek értelmében minden, a nemzetközi áruszállításban résztvevő magyar sofőrnek az országba lépés után 14 napra karanténba kell vonulnia. 

Eszerint a sofőröket a határnál megvizsgálják, és ha nincsenek tünetei, házi karanténba, ha vannak, akkor hatósági karanténba küldik. Ez a magyar sofőrökre vonatkozott, a külföldiektől azt várták el, a belépés után 24 órán belül hagyják el Magyarországot. 

A döntés szinte azonnal káoszt okozott a határátkelőhelyeken, és minden egyes magyar sofőr a házi karantént jelölő piros plecsnit kapott. A felmentésről szóló eljárásrend ugyanakkor nem változott, a fuvarozók továbbra is kérhették, hogy megszüntessék a házi karantént, ha az indokolt.

Olvasónk maga is a nemzetközi árufuvarozásban dolgozik, és ő is belefutott a végtelen hosszú sorba, ami a határnál várta. Azt mondja, nem vizsgálták meg, nem mérték a lázát, de nem is érezte rosszul magát. Nem kérdezték azt sem, melyik országból jön.

Szombaton ért haza, ezután senki nem kereste a hatóságoktól. Ő viszont minél előbb ki szeretett volna kerülni a karanténból, nem azért, mert aggódott a bevételkiesés miatt, hanem mert 

együtt lakik idős édesapjával, akinek már két infarktusa is volt, magas vérnyomással, és más olyan betegségekkel küzd, melyek miatt a rizikócsoportba tartozik. 

Azt valahogy megoldotta, hogy minimális legyen köztük a kapcsolat, a házon belül is viszonylag jól el tudta különíteni magát.

Ő viszonylag gyorsan, már hétfőn megkapta a felmentést, így újra útnak indulhat, de most ismét hetekig úton lesz, aminek - azt mondta - az első két hetében azon fog aggódni, hogy megfertőzte-e az édesapját. Állítja, kamionosként az elmúlt napokban jóval kevesebb emberrel találkozott, mint mások, így például azok az Ausztria és Magyarország között ingázó magyarok, akik egy különmegállapodásnak köszönhetően szabadon járhatnak át a határon. A kamionosok alig érintkeznek valakivel útjuk során, és fülkéikben van hűtő, mikró, tévé - olvasónk azt mondta, heteken át el lehet úgy lenni, hogy gyakorlatilag ki sem mozdul a kamionból.

Pénteken az Index megkereste a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületét, melynek főtitkára közölte, hogy már felvették a kapcsolatot az operatív törzzsel, akiktől könnyítést kértek. Árvay Tivadar azt mondta, egyrészt azt kérték, hogy állítsák vissza a korábbi állapotot, és a karantént csak a kockázatos országokból érkező sofőröknél írják elő, másrészt azt, hogy a kamionos által leadott nyilatkozatot vegyék tudomásul, és ne vizsgálják azt - ez azt jelenti, hogy automatikusan jár a felmentés.

Szombaton Schanda Tamás miniszterhelyettes az Operatív Törzs tájékoztatóján bejelentette, hogy az országba lépő, egészséges magyar sofőrök számára nincs karantén-kötelezettség, de belépéskor egészségügyi ellenőrzésen kell átesniük, és továbbra is csak nagyon nyomós indokkal hagyhatják el lakhelyüket itthontartózkodásuk idején. 

Ugyanekkor ez a döntés nem érintette a korábban karanténba került sofőröket, nem kaptak automatikusan felmentést, hanem végig kellett járniuk a korábbi hivatalos utat.

Ezután az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Törzs tájékoztatott az eljárásrend változásáról.

„2020. március 28-án 00 óra 00 perctől a magyarországi úti céllal teherforgalomban érkező magyar állampolgárok esetében nem kell az országos tisztifőorvos vonatkozó határozatában megfogalmazott hatósági házi karantént elrendelni”.

Vasárnap éjjel jelezte az MKFE, hogy levelet küldtek Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvosnak, melyben arra kérték, hogy „egyszeri, általános határozattal, vagy erről szóló hivatalos közleménnyel engedélyezze minden jelenleg karanténban lévő gépkocsivezetőnk részére a munka felvételét.” Azt írták, amint választ kapnak, közzéteszik azt.

A címlapképen: Kamionellenőrzés március 16-án Hegyeshalomnál. (MTI)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.