Elutasították a korábban koronavírus miatt karanténba zárt, kiutasított irániak azonnali jogvédelem iránti kérelmét

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Elutasította a Magyarországról és az EU területéről kiutasított, korábban koronavírus miatt karanténban lévő 13 iráni állampolgár azonnali jogvédelem iránti kérelmét a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság – közölte a Fővárosi Törvényszék. A döntés nem jogerős.

A közlemény szerint a kiutasítás az erről szóló határozat jogerőre emelkedése nélkül is végrehajtható. Az azonnali jogvédelem pedig azt jelentené, hogy a fellebbezés elbírálásáig nem lehet a kiutasítást végrehajtani. Az azonnali jogvédelem lényege tehát, hogy a bíróság – kérelemre – az ítélet meghozataláig ezt a lehetőséget biztosítja az érintetteknek.

A bíróság az elutasítást azzal indokolta, hogy az iráni állampolgárok a kérelmüket az ügy érdemére tartozó érvekre alapították, amik az azonnali jogvédelem körében nem vehetők figyelembe, majd az ítéletben kell állást foglalni róluk.

A felperesek további érveivel kapcsolatban a bíróság kifejtette, hogy a felsőoktatási intézmények távoktatás keretében működnek, így a tanulmányok folytatása a kiutasítás végrehajtása után is biztosított. Az egészségügyi szempontokkal kapcsolatban pedig kijelentette: köztudomású tény, hogy a koronavírus-járvány világszerte elterjedt, és minden ország rendkívüli erőfeszítéseket tesz a következményeinek elhárításáért.

Az iráni egészségügyi helyzettel kapcsolatban a hatóság által rendelkezésre bocsátott országinformáció a járvány miatt elrendelt, a lakossági érintkezést korlátozó intézkedésekről és egészségügyi főparancsnokság felállításáról szól. A bíróság szerint Iránban az iráni állampolgárokkal szembeni szükségtelen, aránytalan intézkedés, megalázó, embertelen bánásmód, vagyis az azonnali jogvédelmet megalapozó súlyos joghátrány nem valószínűsíthető.

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság azzal indokolta a 13 iráni egyetemista kiutasítását Magyarország és az EU területéről, hogy a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László Telephelyén karanténként kijelölt szobát engedély és védőruházat nélkül elhagyták, oda a többszöri felszólítás ellenére nem mentek vissza, hangosan elégedetlenkedtek, az egészségügyi személyzettel szemben agresszíven léptek fel, és az utasításaiknak nem tettek eleget. (MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér