Mentőjárattal repíti haza a külügy az Észak-Amerikában rekedt magyarokat

2020 március 31., kedd 6:12

275 Kanadában és az Egyesült Államokban rekedt magyar állampolgár hazaszállítására indított két repülőgépet repülőgépet a külügyminisztérium - írja az MTI.

A két gép öt városból szedi össze a légi közlekedés leállása miatt ott rekedt magyarokat. A gépek összesen 40 ezer kilométer megtétele után április 2-án landolhatnak Budapesten.

Lesz rajtuk a magyarok mellett 18 szlovák állampolgár is, akiknek a hazaszállítását „visegrádi együttműködés” jegyében vállalta a kormány - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az egyik repülőgép, ami Torontóban is leszáll, egy négyezer maszkból álló adományt is elhoz, ami a magyar egészségügyi dolgozók járvány elleni védekezését segíti majd - tette hozzá.

Több más országban vannak még önhibájukon kívül kint rekedt magyarok, úgyhogy a mentőjáratok szervezése folytatódik - közölte a külügyminisztérium.