Vesztegzár alatt a koronavírus-járvány romániai gócpontja, Ukrajnában enyhítenének a karantén szabályain

külföld
2020 március 31., 12:09

Egy nap alatt több mint másfélszeresére nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma: a hétfőn regisztrált 44-ről kedden 69 emelkedett Romániában - adta hírül az MTI.

A román hatóságok közölték a nagy növekmény okát is: a bukovinai Suceava kórházában a múlt héten elhunyt 13 páciensről bizonyosodott be, hogy koronavírussal fertőzöttek voltak.

Suceava a járvány gócpontjának számít Romániában, mind az igazolt fertőzések, mind a halálos áldozatok több mint egy negyede ebből a térségből származik. Kedden döntöttek is város, és négy másik környező település vesztegzár alá vonásáról a román hatóságok.

A városba vezető utakat rendőrök és katonák őrzik, leállt a vasúti közlekedés, Suceava repülőterén pedig leállt a menetrendszerű légi forgalom.

Kedden Romániában arról is döntés született, hogy az országban további 36 kórházat szabadítanak fel a koronavírusos betegek ápolására. 

Miután a Romániában igazolt 2244 fertőzés meghaladja az ottani járványkórházak férőhelyeinek számát, már csak a súlyos eseteket szállítják kórházba, az enyhe tüneteket mutató betegeket otthonukban kezelik.

Eközben Florin Citu román pénzügyminiszter a Bloombergnek adott interjújában arról beszélt, Románia feltétel nélküli hitelmegállapodásokat akar kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), hogy a koronavírus-járvánnyal sújtott gazdaság megsegítése érdekében. Ez azt jelentené, hogy a nemzetközi pénzintézetek nem követelnének strukturális reformokat a hitelért cserébe, ahogyan azt korábbi válságkezelő hitelek esetén - például Magyarország esetében is - tették.

Ukrajna

Vasárnap estig csaknem 150 ezer ukrán állampolgár tért haza külföldről, akik még a hétfői teljes határzár előtt be akartak jutni az országba. A lengyel-ukrán határhoz tóduló tömegekről mi is hírt adtunk, velük a hatóságok közölték, hogy azokat, akik vasárnap éjfélig megérkeztek a határhoz, még biztosan beengedik az országba.

Az ukrán kormány úgy döntött, kötelezővé teszi a karanténba vonulást az összes külföldről hazaérkező állampolgárnak - írja az MTI.

Ukrajnában kedden két fővel 13-ra emelkedett az új koronavírus eddigi halálos áldozatainak száma, az igazolt fertőzötteké pedig 69 esettel 549-re. A betegségből eddig 8-an gyógyultak fel.

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök hétfőn az ICTV televízió műsorában azonban arról beszélt,

 "Ukrajna nem olyan gazdag ország, amely megengedheti magának, hogy hat hónapig ne dolgozzon, és a tévét nézze a kanapéról"

Ezért - mondta -, a kormány megvizsgálja a járványügyi korlátozások esetleges enyhítésének lehetőségét a gazdasági élet újraindítása érdekében. Ezt függővé teszik a járványhelyzet alakulásától.

Egy minap közzétett felmérés szerint az ukránok 57 százalékának bevétel nélkül egy hónap után elfogy a pénzügyi tartaléka.