1000 felett a halottak száma New Yorkban, és a helyzet egyre rosszabb

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!
A szinte teljesen üres Times Square New YorkbanFotó: ANGELA WEISS/AFP

New York város egészségügyi szolgálata kedd éjjel azt jelentette, hogy közel 1100 ember halt már meg a városban a COVID-19 miatt. New York államban összesen már meghaladta az 1500-at az áldozatok száma, és a „legrosszabb még hátravan.”

A nyilvánosságra hozott adatok alapján Brooklyn és Queens városrészek a leginkább érintettek fertőzöttség szempontjából. 

A válságot súlyosbítja, hogy New Yorkban mind a mentősök, mind a rendőri állomány tekintetében nagyon magas az érintettek száma. 

Az intenzív osztályok egészségügyi dolgozói illetve a mentősök közel negyede (!) fertőzött,  míg a rendvédelmisek között ez az arány 16 százalék. Több mint 1000 rendőrt jelent utóbbi szám. A Central Parkban és három másik helyszínen időközben ideiglenes kórházak építéséről döntött a városvezetés, a munkálatok már zajlanak. 

Szombaton felmerült, hogy vesztegzár alá vonják a várost, de Trump elnök végül elállt ettől az ötlettől. A hétvégén már az 53 ezret is meghaladta a fertőzöttek száma New Yorkban. (Time via AP)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó