A szlovák miniszterelnök teljesen leállítaná az országot, a koalíciós partnerei tiltakoznak

külföld
2020 április 02., 02:29

Igor Matovič  szlovák miniszterelnök szerdán állt elő az ország teljes lekapcsolásáról szóló javaslatával. Dz azt jelentené, hogy minimálisra korlátoznák az emberek mozgását, katonai fegyelmet vezetnének be, és katonaság szervezné az ellátást is,  írja a parameter.sk. A miniszterelnök szerint ez lehetővé tenné, hogy a lehető legrövidebb időn belül újraindításk a gazdaságot, viszont egy-két héten belül dönteni kell arról, hogy elinduljanak-e ezen az úton.

Három koalíciós parnere közül viszont ketten egyből elutasították az ötletet.

A jobboldali Za ľudí politikusa, Veronika Remisová beruházásokért és digitalizálásért felelős miniszterelnök-helyettes a parameter.sk cikke szerint azt mondta, a teljes leállás tovább rontaná az amúgy is rossz gazdasági helyzetet, az emberek lelkiállapotára is rossz hatással lenne, ráadásul a vírus ugyanúgy később is felüthetné a fejét. Szerinte ehelyett „jelentősen többet kell tesztelnünk, hatékonyabban kell felderítenünk a fertőzöttek kapcsolatait, és lehetővé kell tennünk, hogy az enyhébb tüneteket mutató betegek ne otthon, az egész családjukat megfertőzve lábadozzanak”. Emellett biztosítani kell a szükséges védőfelszerelést, valamint a fertőtlenítéshez szükséges eszközöket az egészségügyi intézményekben és az idősek otthonaiban.

photo_camera Fotó: VLADIMIR SIMICEK/AFP

Richard Sulík gazdasági miniszter, a neoliberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) politikusa is ezen a véleményen van, szerinte, amíg nem történik akkora tragédia, mint Olaszországban, nincs szükség ilyen kísérletezésre. 

A szélsőjobboldali Család Vagyunk (Sme rodina) viszont akár egyet is értene a miniszterelnök javaslatával. „A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján, valószínűleg hajlanánk a blackout felé, annak az érdekében, hogy mielőbb visszatérhessünk a normális élethez” – idézik a párt szóvivőjét. 

(A szlovákiai pártviszonyokról és a márciusi választás eredményeiről ebben a cikkben írtunk részletesen.)