Boris Johnson megfigyelésre a kórházban marad, onnan irányítja kormányát

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Boris Johnson brit miniszterelnök közölte hétfőn, hogy jó hangulatban van és folyamatosan dolgozik az új koronavírus okozta betegsége miatt szükségessé vált kórházi kezelése közepette is.

Fotó: TOLGA AKMEN/AFP

A Downing Street előző este jelentette be, hogy az 55 éves kormányfőt elővigyázatossági megfontolásokból, orvosának tanácsára kórházba szállították, miután betegségének egyes tünetei meglehetősen makacsnak bizonyultak. E tünetek közé tartozik a magas láz. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője hangsúlyozta, hogy Johnsont nem sürgősséggel, hanem kivizsgálásra vitték kórházba. Hozzátette: a kitartó tünetek miatt született az a döntés, hogy észszerű lenne, ha kórházi orvosok is megvizsgálnák a kormányfőt.

Johnsonról március 26-án állapították meg, hogy megfertőződött a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 nevű vírussal, miután a vírus okozta betegség enyhe tüneteit észlelte magán.

A hétfői tájékoztatásból kiderült az is, hogy a brit miniszterelnököt a londoni St. Thomas kórházban kezelik. A kórház néhány száz méterre van a Downing Street-i kormányfői rezidenciától, a Temze túlpartján, éppen szemben a parlament épületegyüttesével.

A Twitteren hétfő délután közzétett üzenetében Johnson tudatta, hogy rutinvizsgálatok céljából ment kórházba, de egyébként jó hangulatban van, és folyamatosan kapcsolatban áll stábjával.

Betegágyából is arra intette a briteket, hogy a kormányzati útmutatást betartva maradjanak otthon, ezzel is segítve az állami egészségügyi szolgálat (NHS) életmentő munkáját.

A kormányfő szóvivője is azt közölte hétfő délutáni tájékoztatóján, hogy Boris Johnson jó hangulatban van, dolgozik, folyamatosan kapja kórházi szobájában a kormányzati dokumentumokat és ellátja miniszterelnöki teendőit.

A Downing Street már korábban bejelentette, hogy ha Boris Johnson a betegség miatt időlegesen kiesne a munkából, akkor Dominic Raab külügyminiszter venné át a napi ügyek intézését a miniszterelnök felgyógyulásáig.

A hivatalos nyilatkozatok azonban folyamatosan hangsúlyozzák, hogy erről jelenleg nincs szó, változatlanul Johnson irányítja a kormány munkáját, bár a hétfői kabinetülésen, amelynek elsődleges napirendi pontja a koronavírus okozta járvány megfékezését célzó munka volt, Raab elnökölt.

Hétfői tájékoztatásában Downing Street szóvivője nem bocsátkozott részletekbe arról, hogy Johnson milyen kezelésben részesül, sem arról, hogy várhatóan meddig lesz kórházban. Az illetékes úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök kellemesen töltötte az éjszakát, és megfigyelés végett egyelőre kórházban marad.

Az új koronavírus okozta betegségen átesett az elmúlt napokban Károly trónörökös, II. Erzsébet királynő 71 éves fia és Matt Hancock brit egészségügyi miniszter is, de ők már felépültek, kórházi kezelésre nem szorultak, és elkülönítésük véget ért. (MTI, BBC)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó