Fideszes képviselő „a szivárványosság és a keresztény hit különbségéről” beszélt Ungár Péternek a Parlamentben

Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalta kedden este az Országgyűlés. A vitában felszólalt többek közt az LMP-s Ungár Péter is, akit leheletfinom buzizással igyekezett helyre tenni a fideszes Kovács Sándor:

„És Ungár Péter képviselőtársamnak, (...) nem csodálkozom, hogy nem érti a misztikum, a lelki erőmű kifejezést, hiszen ehhez kell ez a fajta belső érzés, az a fajta lelkület, ami ezen az oldalon van. És ezt talán avval hasonlítanám össze, hogy az előző napirendi ponti vitában nagyon aggódtak egy nemváltás miatt, egy szám beírása miatt, de nem érinti meg a lelkületi erőmű kifejezés önöket. A szivárványosság és a keresztény hit között talán ez a legfontosabb különbség.”

Kovács nemcsak Ungárnak szólt be. A szocialista Korózs Lajosnak azzal vágott vissza, hogy "nem a szocialista párt kormányoz, hogy rögtön a privatizáció jusson az eszébe." A DK-s Sebián-Petrovszki Lászlónak pedig azt mondta, hogy

"egy olyan pártot képvisel, aminek az elnöke államosításból szerzett magánvagyonban éli a mindennapjait."

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Kapcsolódó