Azért Vuhanban sem teljesen tért még vissza az élet a rendes kerékvágásba

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Miközben a világot bejárják a hírek, amik szerint a kínai Vuhanban, ahol először jelent meg és kezdett emberről emberre terjedni a SARS-CoV-2 nevű új koronavírus, az élet lassan visszatér a rendes kerékvágásba, miután a kínai hatóságoknak sikerült visszaszorítaniuk a vírust, a Guardian egyik olvasója árnyalta a képet.

Mark Gaynor 7 éve él Vuhanban, és a városban töltötte a koronavírus megjelenésétől eltelt időszakot is. Levelében azt írta, a városban még mindig nem lehet annyira szabadon mozogni, mint akár Nagy-Britanniában, ahol elvileg szigorú kijárási korlátozás van érvényben. A vuhaniak ugyanis még mindig csak akkor hagyhatják el a lakónegyedüket, ha bevásárolni mennek a lehető legközelebbi boltba, vagy ha munkába tartanak. Persze utóbbit is csak akkor tehetik, ha náluk van a papír, amivel igazolhatják a rendőröknek, hogy a munkahelyük már megkapta az újranyitáshoz szükséges hatósági engedélyt. Ha ilyennel nem rendelkeznek, két órán belül haza kell térniük.

Az éttermek, boltok, kávézók és klubok továbbra is zárva tartanak, és a sport sem elfogadható kifogás az otthon elhagyására. 

Közben a tömegközlekedést csak egy, a kínai személyi igazolvánnyal összekapcsolt mobilappal lehet igénybe venni, és az app folyamatosan rögzíti használójának tartózkodási helyét. (Guardian)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér