A ramadán idejére is zárva maradnak a legnagyobb muszlim zarándokhelyek

2020 április 21., kedd 8:35

Nem nyitják meg a mekkai nagymecsetet, és a medinai próféta mecsetjét a szaúdi hatóságok a három nap múlva, pénteken kezdődő ramadán, a muszlim böjti hónap idejére sem - idézte a két szentély ügyeit kezelő hivatal közlését az Al-Arabija televízió. A két mecsetben az imákat megtartják majd, de hívők nélkül.

A kormány még március végén döntött az ország összes mecsetének ideiglenes bezárásáról a koronavírus-járvány gyors terjedése miatt, most ezt az intézkedést hosszabbítják meg a ramadán idejére.

A ramadán hónapja alatt a mekkai és a medinai helyszínek rendszerint zarándokok tömegeit fogadják, ez azonban idén máshogy lesz. 

Szaúd-Arábia ugyanis február végén ideiglenesen megtiltotta a beutazást területére a koronavírus-járvány miatt, és emiatt az év bármely szakaszában teljesíthető kis zarándoklatra (umra) sem érkezhetnek egy ideig a muszlim vallásúak. Rijád nemcsak a külföldről érkező zarándokok előtt zárta le a határt, hanem megtiltotta a beutazást mindenki számára, aki turistavízummal akart volna eljutni az országba.

A Johns Hopkins Egyetem legfrissebb összesítése szerint Szaúd-Arábiában jelenleg közel 10,5 ezerre rúg a koronavírussal fertőzöttek száma, és 103-an haltak bele a Covid-19 vírus okozta betegségbe.

A ramadánra tekintettel más országokban is vezettek be extra korlátozásokat. Indonéziában például a kormány megtiltotta az utazásokat a ramadánt lezáró böjtvégi ünnepen, amikor rendszerint mintegy 75 millióban látogatnak haza vidékre a nagyvárosokból. (MTI)