A Magyar Nemzet szerint ez lesz Magyarország enyhítő forgatókönyve

2020 április 29., szerda 6:38

A kormányközeli Magyar Nemzet szerdán ismeretette azt a forgatókönyvet, ami értesülésük szerint a kormány terve a magyarországi korlátozó intézkedések lazítására.  

A terv szerint először négyszáz négyzetméternél kisebb alapterületű boltok nyithatnak meg májustól. Ezt követnék majd a nagyobb méretű iparcikk üzletek, a plázák boltláncai, valamint a bútor- és sportszeráruházak, amik május közepén vagy végén nyithatnak a járvány helyzetétől függően.

Nagyjából ezzel egyidőben nyithatnak meg a vendéglátóhelyek bizonyos korlátozások mellett. Valószínűleg szabályozni fogják, hogy hányan tartózkodhatnak az étteremben és mekkora helynek kell lennie az asztalok között, de az sem kizárt, hogy majd csak előzetese bejelentkezés után lehet majd étkezni.

Pünkösdig a szálláshelyek is újranyithatnak, de nagyobb rendezvények, fesztiválok a nyárig biztosan nem lesznek.

A lap értesülései szerint az is előfordulhat, hogy az élelmiszerboltok tovább maradhatnak nyitva és a 65 év felettiek rövidebb ideig mehetnek vásárolni, mint a most meghatározott 9-től 12-ig tartó időtartamban.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a kinyitásokkal együtt jár majd a kötelező maszk és védőfelszerelés viselése a boltokban, éttermekben, szállodákban.