Majdnem kétszer akkora óriásharcsát fogott egy magyar halász, mint saját maga

ÉLET
2020 április 29., 05:10

255 centiméter és 115 kiló.

link Forrás

Egy fb-bejegyzés szerint ekkora harcsát fogott ki a Szamosból hálóval Szabó Gyula halász. A trófeafotó különösen emlékezetesre sikerült. Szabó ugyanis nem magas termetű ember, a hala viszont annál inkább. A számok értelmezéséhez érdemes tudni, hogy a hazai szabályok szerint a halak hosszát a farokúszó nélkül mérik, vagyis az állat valós testhosszához olyan 20 centit hozzá kell adni.

Egyesekben felmerülhet a kérdés, hogy hogyan foghatott ez a halász bármekkora halat, miközben úgy tudni, hogy a hazai természetes vizeken 2013 óta tilos a halászat. Úgy, hogy az ipari halászatot tiltották csak be, a halászat korábban kisszerszámosnak nevezett, ma már rekreációs halászatnak nevezett vállfaja továbbra is legális. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy néhány hagyományos eszközzel - varsa, kece, emelő- és dobóháló - továbbra is szabad engedéllyel halászni, de ilyenkor a horgászokra is vonatkozó szigorú méretkorlátozások, darabszámok és tilalmi idők érvényesek.