Visszatér a Linkin Park

Kétévnyi kihagyás után visszatér a Linkin Park, jelentette be a zenekar gitárosa, Dave Farrell, írja a loudersound.com.

A zenekar frontembere, Chester Bennington 2017-ben öngyilkos lett.

„Azt hiszem, újra fogunk zenélni, mindannyian ezt akarjuk. Mindannyian továbbra is élvezzük, hogy együtt lóghatunk” - mondta Farell.

Farell azt mondja, hogy egyelőre még hatalmas munka áll előttük, hogy kitalálják mit és hogyan szeretnének csinálni Chester nélkül, ezért az új daluk megjelenésének sincs egyelőre időpontja. A zenekar azt is elképzelhetőnek tartja, hogy ha találnak egy megfelelő személyt, akkor beveszik az együttesbe, de nem olyat keresnek, mint Chester, mert nem akarják helyettesíteni.

Már el is kezdtek dolgozni az ötleteiken, viszont egyelőre csak Zoom meetingeken keresztül konzultálnak egymással a koronavírus miatt.

A Linkin Park egyik utolsó dala:

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.