Hétfőtől az egész országban lehetnek nézők nélküli, zárt sportrendezvények

sport
2020 május 03., 05:17

Hétfőtől hatályosak a sportrendezvényekkel és edzésekkel kapcsolatos intézkedések: a rendelet értemében sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között Magyarország egész területén megtartható, illetve megengedett a sportegyesületek által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel – közölte a sportért felelős államtitkár.

Szabó Tünde azt mondta, a rendelet alapján mind a versenyrendszerben szervezett, mind pedig a versenyrendszeren kívüli, tehát a szabadidős, illetve diáksport-rendezvényeket lehet megtartani, ha a szervezők biztosítani tudják, hogy arra zárt körülmények között, zárt létesítményben vagy nézők elől elzárható területen kerül sor, és arra nézők nem léphetnek be. Így tehát az olyan, közterületen megszervezett sportrendezvényeket, ahol nincs lehetőség a nézők kizárására (mint például az utcai futóversenyek vagy kerékpárversenyek) nem lehet megtartani.

A rendelet a sportrendezvényeken való részvételt csak a nézőknek tiltja meg, azokon egyéb résztvevők (a sportolók mellett a sportszakemberek, így edzők, csapatvezetők, mérkőzésvezetők, versenybírók, sportegészségügyi szakemberek és a doppingellenőrök, a biztonsági és a sportlétesítmény működtetéséért felelős szakmai személyzet, továbbá a sajtó képviselői) ott lehetnek.

A hazai versenyrendszerek, bajnokságok, kupasorozatok újraindításáról, azok kereteiről és formájáról az egyes országos sportági szakszövetségek jogosultak dönteni.

Orbán Viktor New Jersey-ben focizik 1998. október 10-én.
photo_camera Orbán Viktor New Jersey-ben focizik 1998. október 10-én. Fotó: Michael J. Treola/AP

Az államtitkár azt mondta, közben figyelemmel kell lenniük a veszélyhelyzethez kapcsolódó, fennálló tilalmak és korlátozások mellett a sportágak nemzetközi szövetsége által hozott döntések és ajánlások betartására, továbbá az Országos Sportegészségügyi Intézet, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásaira, a sportlétesítmények működtetésére vonatkozó protokollokra, illetve a sportlétesítmények tulajdonosai, üzemeltetői által előírtakra is. (MTI)