A koronavírus elleni küzdelemről rappel Andrzej Duda, Lengyelország köztársasági elnöke

külföld
2020 május 11., 18:17

Hétfő reggel még úgy tűnt, hogy a nap legérdekesebb híre Andrzej Duda lengyel köztársasági elnökkel kapcsolatban az lesz, hogy vasárnap elmaradt az újraválasztása, bár a választást hivatalosan nem mondták le.

Ez úgy történhetett, hogy az öt éve megválasztott, a kormányzó PiS támogatását élvező elnöknek lejárt a mandátuma, és vasárnapra írták ki a választásokat. Csakhogy a járvány miatt egyetlen szavazófülke sem nyitott ki az országban, azonban jogilag a választást nem vonták vissza. Nagy vita volt még márciusban Lengyelországban, a kormányoldal szerette volna megrendezni a választást, míg az ellenzék a járvány miatt már akkor halasztást követelt. A két oldal azzal vádolta egymást, hogy politikai előnyt akar szerezni, ugyanis Duda a felmérések szerint toronymagas esélyes volt. 

Hétfőn azonban ennél is érdekesebb hír érkezett az elnökről. A hivatala ugyanis ezt a videót rakta ki róla:

 

link Forrás

A rövid felvezetés és a hosszabb levezetés között az elnök rappel. 

Az előadás egy Lengyelországban népszerű kihívás része, ami arról szól, hogy a videón is hallható egyszerű hip hop alapra a járványról rappeltek zenészek, egymást felkérve újabb előadásokra. Aztán a mozgalomból jótékonysági akció lett, és a kihívásba belekeveredtek nem zenész közéleti személyiségek is, és az egészből egy gyűjtés indult az egészségügyi dolgozók javára,  #Hot16Challenge2 néven lehet követni.

Egy Zeus művésznevű lengyel rapper kérte fel az elnököt, aki hétfőn eleget is tett a felhívásnak. Előadásának szövege szó szerint patetikus, az egészségügyi dolgozókat méltatja: "nem kérdik a neved, sűrű ködben küzdenek erős kezeikkel, mondjuk együtt, dicsőség nekik!", stb.

Az egésznek ezzel nincs vége, mert Duda a kihívást a miniszterelnöknek továbbította, aki talán nála is sokkal savanyúbb ábrázatú, komolykodó politikus. (polandin.com)