Több napos gyalogút közben szülte meg gyerekét egy indiai nő

külföld
2020 május 14., 06:40

Egy 160 kilométeres, szülőfalujába tartó gyalogtúra közben adott életet újszülöttjének Indiában, Madhja Prades államban egy fiatal nő - írja a CNN.

Az asszony a szomszédos Maharástra államból, Nászik városából indult útnak férjével és négy gyerekével a pár szülőfalujába, miután a szülők a járvány miatt bevezetett korlátozások és a gazdaság leállása miatt elvesztették a megélhetésüket.

Mivel óvintézkedésként az ország több területén a tömegközlekedést is leállították - óriási káoszt és problémákat okozva ezzel -, több millió munka nélkül maradt emberrel egyetemben a családnak is gyalog kellett megtennie az utat.

A várandós nőnél a gyalogút egy pontján megindult a szülés, megállt, és egy kislányt hozott a világra.

A család csak napokkal később érte el Madhja Prades tartomány határát, a belépésüket ellenőrző hatóságok ekkor szereztek tudomást a történtekről. A tisztviselő, aki megállította őket mesélte el a CNN-nek, hogy elmondása szerint

a nő mindössze másfél-két órát pihent a szülés után, és a család már indult is tovább.

„Se pénzük nem volt, se közlekedési eszöz, amivel tovább mehetnének, senki nem vette fel őket autóval sem.” - mondta Kavita Kanes. Hozzátette, azóta elintézte, hogy a nő és az újszülött egy közeli karanténkórházban kapjanak orvosi ellátást.