180-ról 150 százalékosra csökkentik a koronásokkal foglalkozó dolgozók óradíját a Szent János Kórházban

Egészségügy
2020 május 19., 17:11

A budapesti Szent János kórházban május 1-jétől 180 százalékról 150 százalékra csökkent a koronavírusos betegekkel foglalkozó dolgozók óradíja - írja az Index. A lapnak maga a kórház is megerősítette a hírt.

Kedden a Demokratikus Koalíció sajtótájékoztatót is tartott az ügyben, a párt szóvivője egy, a birtokukba került tájékoztatólevél alapján arról beszélt, hogy a kórházban a COVID-19-ellátással foglalkozó dolgozók óradíját 180 százalékról 150-re viszik le.

„Mivel az intézményünk a legnagyobb ellátók egyike (csúcsidőben légúti ambulanciát, 3 izolációs – ebből egy lélegeztető – osztályt és karanténkórházat üzemeltettünk 140-150 bent fekvő beteggel), ez az intézkedés nagyszámú dolgozónkat érintette. A járványhelyzet javulásával és a fertőzöttek számának csökkenésével ma már lényegesen kisebb teher hárul a Covid-osztályokon dolgozókra is, ezért az extra magas óradíj kiemelten magasra, 150 százalékra változott, ami országos szinten még mindig a legmagasabbak közé tartozik” – írta a Szent János Kórház az Indexnek az intézkedésről.

A kórház vezetése arról is beszámolt, hogy az órabér csökkentésével párhuzamosan más intézkedéseket is hoztak, bizonyos esetekben engedélyezték az otthoni munkavégzést, valamint 15 nap fizetett távollétet biztosítanak a gyermekelhelyezést megoldani nem tudó szülőknek. Megjegyezték azt is, hogy a koronavírus által előidézett gazdasági válságban egyelőre egyik dolgozójuk sem veszítette el az állását vagy került anyagi krízishelyzetbe.