Harmadik napja emelkedik az aktív koronavírusos fertőzöttek száma, az operatív törzs inkább nem tesz említést róla

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Van már egy bejáratott rendje annak, hogy a tájékoztatással megbízott operatív törzs hogyan kommunikál a járványról. Reggel kiadnak egy közleményt az alapadatokkal. Ebben az elmúlt 24 órában igazolt új fertőzöttek és áldozatok száma van feltüntetve, az is, hogy mennyien gyógyultak meg, hányan vannak kórházban és lélegeztetőn. Illetve van egy adat, ami fontosabb, mint hogy március óta összesen hányan kapták el a vírust. Ez az aktív esetek száma, vagyis azoké, akik éppen most fertőzöttek. 

Ez a szám május 4-én volt a csúcson (2055 aktív esettel), ezután folyamatosan csökkent, amiről az operatív törzs szintén naponta beszámolt az írásos összefoglalóban. 

Május 16-ára az aktív fertőzöttek száma már 1654-re csökkent. Ezután viszont nőni kezdett ismét. Részletek a legutóbbi napi összefoglalóból:

A napi összefoglaló

Az adat kihagyása két ok miatt is érthetetlen. Egyrészt ha itt nem is, egy másik helyen kiadott két másik adatból kiszámoltható, hogy mennyi az aktív esetek száma. Ehhez össze kell adni a budapesti és a vidéki aktív eseteket:

A két számot összeadva az jön ki, hogy az aktív esetek száma az elmúlt 24 órában tovább nőtt. 1673-ról 1677-re. Vagyis annyira semmiképpen sem drámian, hogy érdemes legyen rejtegetni, bár kétségtelen, hogy a korábbi csökkenés helyett már harmadik napja nő a szám.

Ami szintén változott, hogy az eddig együtt kezelt budapesti és Pest megyei adatokat szétválasztották, és Pest megyét már a vidékhez számolják. Eddig a központi régió számai magasabbak voltak, most viszont, hogy Pest megye adatait leválaszották Budapestről, összeségében vidéken lett több aktív eset. 

Ebből az operatív törzs annyit kommunikál, hogy „az aktív fertőzöttek 45%-a, az elhunytak 62%-a, a gyógyultak 46%-a budapesti”.  Tegnapelőttig ez a jelentésben így szerepelt: „az aktív fertőzöttek 56%-a, az elhunytak 78%-a, a gyógyultak 61%-a budapesti vagy Pest megyei”. 

A 21 új igazolt fertőzöttről sem kommunikálják külön a szöveges jelentésben, hogy földrajzilag hogyan oszlanak meg. A megyei bontást a honlapon lévő térképről össze lehet ugyan szedni, de csak akkor, ha kiírod magadnak az előző napi adatokat. A térképen ugyanis reggel egyszerűen átírják a napi adatokat az újakra, a régieket nem lehet megtalálni. Ez nem az aktív eseteket mutatja, ami érdekesebb lenne, hanem az összes olyan igazolt betegét, aki március óta elkapta a vírust.

Most az új fertőzöttek így oszlottak meg: 10 Pest megyei, 8 budapesti, 2 zalai, 1 Komárom-Esztergom megyei. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér