A DK szerint megfizettetik a parkolást a Szent János kórház dolgozóival

Több 444 videó?
Szeretném

A párt közleménye szerint a kórház munkatársaitól továbbra is levonják azt az összeget, amit a kórház területén való parkolásért kell fizetniük. Pedig a veszélyhelyzet miatt elvileg mindenkinek ingyenes a parkolás. 

Kedden az derült ki, hogy a budapesti Szent János kórházban május 1-jétől 180 százalékról 150 százalékra csökkent a koronavírusos betegekkel foglalkozó dolgozók óradíja. AZ intézmény a lépést azzal magyarázta, hogy  járványhelyzet javulásával és a fertőzöttek számának csökkenésével lényegesen kisebb teher hárul a Covid-osztályokon dolgozókra.