5 éve egy nyári napon Angela Merkel német kancellár gimnazistákkal találkozott. Köztük volt egy 14 éves palesztin lány, aki tökéletes németséggel elmondta, hogy szeretne egyetemre menni, de a családjával együtt kitoloncolták, és hamarosan egy menekülttáborban lesz, minden remény nélkül. A kancellár azt felelte, hogy sajnos a politika néha nehéz, és Németország nem tud mindenkit befogadni, aki a jobb élet reményében oda vágyik. A kislány elsírta magát, a kancellár meglapogatta, és egész Németország hetekig arról vitatkozott, hogy szívtelen volt-e a kormányfő. Két hónappal később a német kormány úgy döntött, hogy a szíriai háború elől menekülőket befogadják. A német társadalom kezdetben meglepő nyitottsággal fogadta a több százezer embert, és már millió felett volt a számuk, amikor a kancellár széke kicsit beleremegett az óriási áradatba.

Tavaly nyáron összeültek Európa vezetői, hogy megválasszák az Európai Bizottság új elnökét. A vita előtt néhány órával az Európai Néppárt brüsszeli rendezvényén Angela Merkel bejelentette, hogy előző nap Japánban megállapodott néhány befolyásos európai vezetővel, hogy a legnagyobb rivális párt, a szocialisták jelöltje, Frans Timmermans lesz az új elnök. A felháborodott és zavart néppárti politikusokat a kancellár otthagyta. Feszült, másnap délelőttig tartó vita következett a tanácsban. Végül Merkel legrégebbi szövetségesére, Ursula Von Der Leyenre, akkori német védelmi miniszterre szavazott mindenki, kivéve Merkelt, aki tartózkodott.

E két történet néhány eleme nagyon jellemző a demokratikus világ legrégebben hatalmon lévő vezetőjére. Mindkét esetben úgy tűnt utólag, hogy látványos blöffel vezetett fel egy konfliktust, és ezért látszólag a szándékai ellenére született meg a megoldás. Egy olyan megoldás, ami közben nagyon is megfelelt számára.

Még utólag sem teljesen világos, egyik esetben sem, hogy személy szerint pontosan mit akart eredetileg, és még kritikusai, politikai ellenfelei sem mernek megesküdni, hogy előre kiszámított módon trükközött-e az elején ‒ a gimnazistáknál és a néppárti tanácskozáson. Mindkét példa azért is nagyon jellemző rá, mert döntéseinek hatása egyszerre volt német és európai léptékben is jelentős. Mindkétszer képes volt teljesen máshova terelni az események menetét, mint amit mindenki várt tőle. Ugyanakkor egy szempontból szokatlanok voltak az idézett húzásai: mindkét esetben a sajtó előtt tette meg az első lépését, világraszóló érdeklődést és vitákat keltve, holott általában zárt ajtók mögött, tárgyalóasztalnál szokta intézni az érzékeny ügyeket.