Letartóztatták az ügyvédet, aki évek alatt 100 milliókat zsarolt ki az ügyfelétől azzal, hogy ha nem fizet, „indul a vendetta”

bűnügy
2020 május 28., 16:44

Letartóztatták a saját ügyfelét zsaroló ügyvédet – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

A megalapozott gyanú szerint a 43 éves budapesti férfi 2014-ben megbízást kapott a sértettől, egy feltaláló üzletembertől, hogy lássa el a kozmetikai termékeit forgalmazó cégét érintő ügyvédi feladatokat. Az ügyvéd felismerte, hogy a megbízója bizalmatlan a hatóságokkal szemben, így elhatározta, hogy ügyfelét kihasználva jut anyagi előnyhöz. Az ügyfelével elhitette, hogy házkutatást fognak nála tartani, és elkért tőle több adathordozót, amik üzleti és személyes titkokat tartalmaztak. Ezeket később nem adta vissza, hanem megtévesztve ügyfelét, egy társával hamisan azt állította, hogy azokat a sértett védelme érdekében a Dunába dobták.

A következő években az ügyvéd az üzletember költségén és csak részben a tudtával létrehozott több céget, amiket a saját bizalmi embereivel töltött fel, és a cégek közötti pénzmozgások felhasználásával több mint 100 ezer eurót lopott el a sértettől.

Amikor az ügyfél 2017-ben felmondta a megbízást, az ügyvéd több társával együtt megzsarolta őt, és a rákövetkező évben több 100 millió forintnyi vagyont, gyémántokat, készpénzt és ingatlant szerzett meg tőle élet elleni fenyegetéssel. Az ügyvéd társa volt egy 59 éves férfi is, aki elsőnek semleges közvetítőnek mutatkozott, és a fizetésre így akarta rávenni az üzletembert, de később közölte azt is, hogy ha nem működik együtt a sértett, akkor „indul a vendetta”. A sértettet 100 ezer euró erejéig egy 39 éves férfi is megzsarolta, aki a cégcsoport informatikai fejlesztését végezte, és a cégcsoport működéséhez elengedhetetlen adatok visszatartásával fenyegetett.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki az ügyvédet többek között csalás, zsarolás, ügyvédi visszaélés bűntette, míg a két társát zsarolás bűntette miatt. A nyomozó ügyészség indítványt tett az ügyvéd és az informatikus letartóztatása, és a „kedvezőbb személyi körülményekkel rendelkező” 59 éves férfi bűnügyi felügyelet alá helyezésére a lakásában.

A nyomozási bíró az indítvánnyal egyezően elrendelte két gyanúsított letartóztatását, a harmadik társukat bűnügyi felügyelet alá helyezte. A végzés nem végleges. (MTI)