Nem állítják le a versenysorozatot, ha egy Forma-1-es pilóta koronavírusos lesz

sport
2020 június 03., 07:42

Nem törölnek versenyt a Forma-1-ben akkor sem, ha egy pilóta lesz koronavírusos, jelentette ki a Formula-1-et irányító Liberty Media vezetője. Chase Carey hozzátette: "az istállókat arra ösztönözzük, dolgozzanak ki eljárást arra az esetre, ha valakit karanténba kell helyezni és helyettesíteni kell." Azért, mert egy csapat nem tud elindulni egy versenyen, biztosan nem fogják azt törölni. A jelenlegi tervek szerint a futamokat alapvetően nézők nélkül rendezik meg, a csapatok charterjáratokon utaznak egyik helyszínről a másikra, és a szurkolóktól, helyi lakosoktól elzárva szerepelnek majd. A Nemzetközi Automobil Szövetség által is elfogadott naptár most úgy fest, hogy

  • július első két hétvégéjén az osztrák Spielbergben, a Red Bull Ringen két versenyt is rendeznek,
  • majd a csapatok Magyarországra utaznak, ahol július 19-én versenyeznek majd.
  • Két héttel később Nagy-Britannia következik, Silverstone-ban szintén két egymást követő hétvégén versenyez a mezőny,
  • amely aztán Spanyolországba, Belgiumba és Olaszországba látogat el szeptember elejéig.

A Liberty Media szerint összesen 15-18 futam lehet a mostani idényben, amely decemberben érhet véget. (MTI)