Elszabadult rendőrló okozott riadalmat a Downing Streeten

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Mint írtuk, világszerte, így Nagy-Britannia sok nagyvárosában tartottak békés megemlékezéseket és tiltakozásokat George Floyd tragikus halála miatt.

A londoni demonstráción, amelyen több ezren vettek részt a hideg és az eső ellenére, szintén békés mederben maradt, leszámítva egy lovas incidenst a Downing Street közelében a Whitehallon.  A résztvevők délután az amerikai nagykövetség előtt ereszkedtek fél térdre és emelték fel az öklüket, miközben azt skandálták, „a csönd erőszak” és „a bőrszín nem bűn”.

A londoni lovasrendőrök egy idő után az utca teljes szélességében felvonultak, elkezdvén kiszorítani a tüntetőket az utca közepéről, ám egy idő után beszorultak és összecsaptak a tüntetőkkel. Az egyik vágtázó rendőr leesett a lováról, miután egy közlekedési lámpa leütötte róla, a ló pedig a tömegbe rohant. 

A BBC szerint a megrémült állat egy embert gázolt el, de sérülésekről még nincs hír.

Ezután lecsillapodtak a kedélyek, a területre pedig a lovasok helyett védőruhás készenléti rendőröket vezényeltek ki.

A földre került rendőrFotó: DANIEL LEAL-OLIVAS/AFP
Fotó: DANIEL LEAL-OLIVAS/AFP

Közben elkezdődött az Egyesült Államok fővárosában, Washingtonban a tiltakozások 9. napjára tervezett demonstráció is, ahová a szervezők egymillió ember várnak, a hatóságok egy-két százezer körüli résztvevőre számítanak.

A Reuters beszámolója szerint délben több ezren voltak már a városban a Lincoln emlékműnél , illetve a Fehér Háznál, ahol az előző napokban a tüntőket füsttel és könnygázzal várták. Ezúttal a rendfenntartók kevesebb számban vonultak ki, és nem viselnek védőruházatot és komolyabb fegyverzetet, mint a korábbi napokon. (BBC/Reuters)

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!