Meglépett egy panda a koppenhágai állatkertből

ÁLLAT
2020 június 08., 12:37

„Miért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!” - idézte gondolatban József Attila feledhetetlen hexameterét Xing Er, a koppenhágai állatkert hét éves óriáspandája, majd felkúszott egy fémoszlopon, és kiszökött a kifutójából. Egy ideig bolyongott az állatkertben, de aztán a személyzet, akik látták a térfigyelő kamerákon, ahogyan az állat kiszökik, leterítették egy nyugtatólövedékkel, aztán visszavitték a rácsok mögé.

Az állatkert szóvivője szerint Xing Er nem sérült meg, és azonnal változtatnak a pandakifutó biztonsági előírásain, hogy hasonló eset soha többé ne fordulhasson elő.

„A bűn, az nem lesz könnyebb, hiába hull a könnyed. Hogy bizonyság vagy erre, legalább azt köszönjed.” - vetette oda őreinek a panda, miután visszazárták.

A hétfőn kiszökött panda egyébként 2019-ben került az állatkertbe, Kína adta kölcsön a dán főváros állatkertjének 15 évre, a pandadiplomáciának is nevezett külpolitikai folyamat keretében, melynek lényege, hogy Peking a jó diplomáciai viszony jeléül pandákat ad kölcsön partnerországai állatkertjeinek, de az állatok továbbra is kínai tulajdonban maradnak, ahogyan a kölcsönidőszak alatt született bocsok is.

A koppenhágai állatkert pandakifutóját 2019-ben II. Margit dán királynő adta át. Az ünnepségről készült tavalyi videón szerepel a most megszökött, József Attiláért rajongó panda is. (Independent)

link Forrás