Hongkong kormányzója szerint akik nem támogatják a kínai nemzetbiztonsági törvényt, azok a nép ellenségei

külföld
2020 június 16., 03:54

Az eddigieknél is egyértelműbben állt ki a Kínai Kommunista Párt által bevezetni tervezett nemzetbiztonsági törvény mellé a városállam kormányzója, Carrie Lam, amikor kedden arról beszélt, hogy a nép ellenségei azok, akik ellenzik a törvény megalkotását, írja a Reuters.

Carrie Lam sajtótájékoztatója 2020. június 9-én.
photo_camera Carrie Lam Fotó: Anthony Wallace/AFP

Nemrég részletesen is írtunk a törvénymódosításról, ami a hongkongi demokráciapárti szereplők szerint a különleges státuszú városállam kínai bekebelezését eredményezheti majd: a nemzetbiztonsági törvénnyel büntethető lesz a Kínai Népköztársaság elleni zendülés, a hazaárulás és a felforgatás is, és a törvény ellenzői szerint ezek annyira tágan értelmezhető szabályok lehetnek, hogy gyakorlatilag minden ellenzéki megmozdulást be lehet általuk tiltani.

Ráadásul a hongkongi alaptörvény szerint ezzel kapcsolatos törvényt csak a városállam törvényhozása alkothatna meg, Peking pedig egy jogi kiskaput kihasználva akarja Hongkongra kényszeríteni a változtatást.

A pekingi kormány, illetve a Lam által vezetett, Pekinghez húzó városvezetés szerint a törvény nem fogja csorbítani a helyiek szabadságait, és csak kevés „bajkeverő” ellen tervezik majd alkalmazni, és általa végre visszatérhet a stabilitás a városállamba, melyben az elmúlt években rendkívül heves tüntetések zajlottak, épp a növekvő pekingi befolyás ellen.

Lam szerint a hongkongiak többsége a stabilitás visszaállítását, biztonságot és munkalehetőséget szeretne. Ehhez képest tavaly volt olyan tüntetés is, melyen kétmillió ember vonult fel a kínai beavatkozási kísérletek ellen tiltakozva.

Az egykori brit gyarmat Hongkong 1997-ben került vissza Kína fennhatósága alá, de az akkor született megállapodás értelmében 50 éven át, 2047-ig az 'egy ország, két nemzet' elv értelmében különleges jogok és státusz illeti meg. Az elmúlt években tapasztalt folyamatok alapján viszont Peking nem tervezi megvárni az 50 év leteltét, és már sokkal hamarabb teljes uralmuk alá szeretnék vonni a városállamot.

Lam beszélt arról is, hogy a városvezetés tervez feloldani egyes, a koronavírus miatt bevezetett korlátozásokat, de valószínűleg az összeset nem fogják. A városállam határai a járvány miatt szinte teljesen le vannak zárva, és nyolc embernél több nem tartózkodhat egy helyen, emiatt pedig hivatalosan tüntetéseket sem lehet tartani.