Szegeden is lezárnák hétvégente a rakpartot

Budapest után, júliustól a nyár végéig Szegeden is lezárnák hétvégente az autóforgalom elől a Huszár Mátyás rakpartot, jelentette be Mihálik Edvin, Zöld város programért felelős tanácsnok hétfőn.

A tanácsnok a Zöld Város Program keretében egy négy pontból álló javaslatcsomagot fog előterjeszteni a jövő heti közgyűlésen, ami szerint:

  • július elsejétől augusztus végéig minden hétvégén lezárnák a rakpartot az autóforgalom elől, visszaadva azt a kerékpáros, illetve gyalogos forgalomnak,
  • a jövőben egy naposnál hosszabb szegedi rendezvényeket kivéve, illetve az önkormányzat által szervezett rendezvények (pl. Szeged Napja, Borfesztivál, Karácsonyi vásár) kivételével, az összes többi rendezvény helyszínét a rakparton jelölnék ki, mivel az elmúlt évek tapasztalatai alapján a rengeteg fesztivál komoly terhelést jelent a Széchenyi térnek, és ezzel a Tiszát és a rakpartot is bevonnák Szeged kulturális életébe,
  • a jövőben a szegedi fesztiválokon betiltanák az egyszer használatos műanyagokat,
  • a fesztiválokon megtiltanák a készpénzzel való fizetést, egyrészt a járványidőszak tanulságai alapján leszűrt egészségügyi kockázatok elkerülése, másrészt az elektromos fizetés átláthatósága miatt.

(Szegeder)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Kapcsolódó