Átminősítik a Böszörményi úti turulszobrot és új II. világháborús emlékművet emel a XII. kerület

politika
2020 június 20., 05:37

Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester úgy oldaná meg a turulszobor problémáját, mint az okos leány a Mátyás királyos mesében.

A sztori előzménye az, hogy Pokorni azon a tavalyi megemlékezésen, amin nyilvánosan beszélt a nagyapja nyilas tömeggyilkos múltjáról, a következőt mondta a 2005-ös felállítása óta heves indulatokat kiváltó turulszoborról, amit korábban ő maga is nyilvánosan megvédett:

“Fontos, hogy áttekintsük a második világháborús emlékmű ügyét, hiszen a turul szimbólum valóban megosztó. Jó szándék vezette az elődömet, amikor úgy döntött, hogy közös emléket állít a katonáknak és az áldozatoknak, de az bizonyos, hogy a választott szimbólum szerencsétlen.”

Pokorni ezután felkért egy neves történészekből álló csapatot – Cseh Gergő Bendegúzt, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatóját, Kovács Tamást, a Holokauszt Emlékközpont igazgatóját és Ungváry Krisztián történészt – hogy nézzék át az emlékművön szereplő teljes áldozati névsort, és tegyenek javaslatot a turulszobor sorsára. (A szobor ugyanis elvileg a II. világháború kerületi áldozatainak állít emléket. Pokorni nyilas nagyapjának neve, aki aktív szerepet vitt a kerületben elkövetett tömegyilkosságokban, zsidó öregeket és betegeket ölve, az áldozatok között szerepelt.)

Az Index friss cikke szerint elkészült a szakértők javaslata, ami összefoglalva az, hogy a kegyeletsértő, szimbolikája az elkövetett tömeggyilkosságok semmibe vételét jelenti, ezért azt el kellene távolítani.

Az Index által ismertetett szakértői tanulmány szerint

“Eleve kegyeletsértő a XII. kerületi nyilasok egykori objektumainak, a Németvölgyi úti Nyilasháznak és a vele szemben elhelyezett Hungarista Légió parancsnokságnak közvetlen közelében turulszobrot, illetve akármilyen második világháborús hősi emlékművet állítani”.

Az emlékműről azt is kimondták, hogy az

“teljesen feje tetejére állítja az érintettek halálát: a magyar állam által meggyilkoltak a magyar államért hősi halált halt személyként jelennek meg.”

A történészek arra is kitértek, hogy bár a korábbi felháborodások után a helyi önkormányzat azzal védte a szobrot, hogy azt katonai emlékműnek nevezték, az valójában a polgári áldozatokra is emlékeztet, sőt az 1556 azonosított kerületi háborús áldozat fele polgári személy, aki többségét a nyilasok és a nácik ölték meg.

A történészek mindezek alapján azt javasolták, hogy az emlékművet távolítsák el vagy más helyszínen, például a Farkasréti temetőben állítsák fel és az önkormányzat állítson új emlékművet minden kerületi áldozatnak..

A Magyar Nemzet megszerezte a témában készült testületi előterjesztést, a friss cikkük alapján úgy tűnik, hogy Pokorni a mesebeli okos leány módjára el is fogadta a történészek javaslatát meg nem is, és közben meg is szünteti az emlékművet meg nem is.

A Nemzet szerint ugyanis az lehet a megoldás, hogy

a turul marad a helyén, csak éppen átminősítik első világháborús emlékműnek és eltávolítják róla a mostani névsort, de ezzel párhuzamosan a kerület pályázatot ír ki egy új, második világháborús emlékműre.

“Az önkormányzat olyan szobrot szeretne, amely vallástól, nemzetiségtől, társadalmi hovatartozástól független lenne. A kerület az új alkotás helyszínéül a Csaba és a Maros utca kereszteződését, a Városmajori templom mellett található területet tartja a legalkalmasabbnak. Az ingatlan egyházi tulajdonban van.”

- írja a Magyar Nemzet.

A helyszínválasztás nem véletlen, a tomboló nyilasok Pokorni nagyapjának részvételével itt a közelben, egy Maros utcai és egy Városmajor utcai kórházban és az Alma utcai zsidó szeretetotthonban gyilkoltak meg többszáz embert 1945. január 12-én és 14-én.

A kerület által felkért történészek egyébként azt is kiderítették, hogy mostani emlékművön 17 nyilas párttag szerepel áldozatként, közülük négyen - egyikük Pokorni József - pedig konkrét tömegyilkosságok dokumentált résztvevői voltak. A nevek átfésülése közben a szakértők közel 400 nevet tudtak hozzátenni a valódi áldozatok listájához.