Hajdúnánás mellett, 65 milliárd forintból épül fel a magyar Moto GP-pálya

sport
2020 június 20., 12:46
Tiba István és Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselői, Szólláth Tibor ( Fidesz-KDNP ) polgármester, Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség elnöke, Talmácsi Gábor világbajnok gyorsasági motorversenyző és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a MotoGP Magyarországgal kapcsolatos projektjének sajtótájékoztatóján Hajdúnánáson 2020. június 20-án. A
photo_camera Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

Ha minden a tervek szerint halad, 2023-ban már Moto GP világbajnoki futamot rendeznek azon a Hajdúnánás mellett épülő pályán, aminek a helyszínét szombaton árulták el. Azt már tudni lehetett, hogy a pálya valahol Kelet-Magyarországon fog megépülni. A bejelentésen is ott volt az a Palkovics László miniszter, akinek járműipari mérnökként szívügye volt a pálya. Itt derült ki az is, hogy a magyar fél nyolcéves szerződést kötött a gyorsaságimotoros-világbajnokság jogtulajdonosával, a Dorna nevű céggel.

A pálya kialakítása mellett szállodákat, konfereciaközpontot és oktatóközpontot is építenek Hajdúnánáson.

A bejelentő sajtóeseményen elszabadult a résztvevők fantáziája. Kósa Lajos, az ismert fideszes motoros évi 200 napnyi pályhasznosításról beszélt, Palovics László pedig azt fejtegette, hogy a pályépítés segít magasabb fokozatba kapcsolni a magyar gazdaságot.

A leendő Moto GP-pálya gazdasági hatását a leginkább talán a hasonló profilú Hungaroring Zrt példáját vizsgálva lehet előre megbecsülni. A G7 gazdasági oldal tavaly részletesen kielemezte a Hungaroring gazdálkodását. A lényeg tömören: a Forma 1-es pálya üzemeltető cége minden évben az adófizetők milliárdjaiból működik, az folyamatosan súlyosan veszteséges, amit a minden évben egyre növekvő, évente több milliárd forintos állami támogatás tud csak így-úgy elfedni. Mára már évi 13 milliárd forint közpénzt éget el a Hungaroring Zrt. Annak az esetében is visszatérően - de bármiféle valós, ellenőrizhető alap nélkül - emlegetik a verseny által generált turisztikai bevételeket. A Forma 1 mint a világ legnépszerűbb motorsportversenye a G7 számításai szerint a valóságban 25-43 ezer külföldi turistát vonzhat. (A mogyoródi Forma 1-es futamok után rutinszerűen lejelentett százezres nagyságrendű számok nem a valós nézőszámot jelentik, hanem azt, hogy a négynapos futam összes időmérőjén és a futamon magán összesen hány jegy kelt el.)

A G7 elemzésének legtanulságosabb része az, amiben bemutatják, hogy az angliai silverstone-i pálya üzemeltetője úgy tud nyereségesen működni áééami támogatás nélkül, hogy a költségei ugyanakkorák, mint a Hungaroringéi, viszont négyszer annyi piaci bevételt ér el.

(via nso.hu)