Csúszhat a Blaha és a Széna tér felújítása, 65 milliárdot kell zárolnia Budapestnek

Reggel 4 hírlevél
Amit tudni kell, minden reggel.

Utak, terek, épületek, villamossínek felújítása maradhat el idén Budapesten, mivel az adóbevétel-kiesések és az elvonások miatt 65 milliárd forintot kell zárolni a költségvetésben, írja a 24.hu. 

A zárolás október 15-ig szól, akkor dőlhet el végleg, hogy mire juthat forrás, és mire nem. Ennek az oka, hogy szeptember 30-ig kell befizetni a helyi iparűzési adó előlegét, vagyis akkor lesz világos, hogy mekkora lyukat ütött a koronavírus-járvány miatti leállás a költségvetésen. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egyelőre azt sem merte mondani, hogy a 60 milliárd körüli hiány a lehető legrosszabb forgatókönyv.

A lap által megismert rendelet szerint a zárolt fejlesztések közé sorolták többek közt

  • a Városháza-rekonstrukció egymilliárd forintos első ütemét (ez ahhoz is kellene, hogy Karácsony Gergely ígéretének megfelelően a Városháza parkolójából közpark legyen),
  • a Fővárosi Önkormányzat épületeinek energetikai korszerűsítését (1,2 milliárd forint), 
  • a Blaha Lujza tér felújítását (100 millió forint),
  • a Széna tér felújítását (787 millió forint), bár a 24.hu szerint lehetséges, hogy ez sokkal kisebb műszaki tartalommal ugyan, de mégis megvalósul,
  • út- és hídfelújításokat (2 milliárd forint), forgalomtechnikai felújításokat (756 millió forint), 
  • kerékpártárolókat (300 millió forint), 
  • klímavédelmi fejlesztéseket (470 millió forint).

A Budapesti Közlekedési Központnál korábban 11 milliárdos kieséssel számoltak szeptemberig, de ezt már most elérték, a végső összeg akár 20 milliárd is lehet. Emiatt kérdésessé vált a 3-as villamos Árpád-hídig való meghosszabbításának tervezése és az 1-es villamos pályafelújítása is.

Karácsony GergelyFotó: botost/444.hu

Ott van a listán a Lánchíd felújítására szánt 11,8 milliárd forintos összeg is, ami a kormány 6 milliárdos támogatásával együtt is messze van a korábbi árajánlatoktól. Karácsony most tízmillárd forintot kér a kormánytól, és ha valóban kimaradhat a projektből az Alagút felújítása, akkor reálisabbá válhat a felújítás. A 24.hu szerint a főváros hamarosan feltételes közbeszerzést fog kiírni a híd felújítására, így ez kikerülhet a zárolás alól. 

Zárolják a közlekedésfejlesztési feladatok tartalékkeretét (7,8 milliárd), a kormánnyal közös fejlesztések fővárosi önrészét (8,9 milliárd), a költségvetés általános tartalékát (9,3 milliárd) és a víziközmű-fejlesztés tartalékkeretét is. Ezen kívül a kultúrát, a sportot és civileket támogató keretből is zárolni kellett. 

A járvány hatásai mellett elvonások is sújtják a fővárost, Karácsonyék ezért vasárnap felírták a gyalogosok számára megnyitott pesti rakpartra, hogy „Stop Budapest-adó!”

A 12 millárddal megemelt szolidaritási hozzájárulás miatt idén 22 milliárdot kell befizetni az államnak, jövőre pedig Karácsonyék számításai szerint 32-36 milliárdot. Eközben a fővárosnak járó állami pénz 29 milliárd forint lesz. Karácsony ezért a héten arról írt, hogy a költségvetési elvonásokkal a kormány vágóhídra akarja küldeni Budapestet, és az utóbbi 30 évben először fordul elő, hogy a főváros az államkassza nettó befizetőjévé válik.