Korrupcióval gyanúsítják az egészségügyi felszereléseket és gyógyszereket forgalmazó román állami vállalat vezérét

A román korrupcióellenes ügyészség közölte kedden, hogy vád alá helyezte az Unifarm, egészségügyi felszereléseket és gyógyszereket forgalmazó román állami vállalat vezérigazgatóját, Eugen Adrian Ionelt.

A vádhatóság közleménye szerint a vezérigazgató 760 ezer euró kenőpénzt követelt magának cserében azért, hogy egy egészségügyi védőfelszereléseket forgalmazó céggel szerződést kössön az állami vállalat.

Az Unifarm vezérigazgatója március közepén aláírt egy szerződést, amelynek értelmében 250 ezer, a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges védőfelszerelést és 3 millió egészségügyi maszkot vásároltak volna egy forgalmazótól. Az ügyészek szerint az állami vállalat nem tartotta tiszteletben a közbeszerzési törvény előírásait, és nem közvetlenül a forgalmazóval, hanem egy viszonteladóval tárgyalt. Ez utóbbi a forgalmazótól összesen 1,2 millió euró kenőpénzt kért, amelyből 760 ezer az Unifarm vezérigazgatójához kellett volna jusson.

Végül 26 ezer védőfelszerelést és 1 millió egészségügyi maszkot fizettek ki, ugyanis a forgalmazó cég nem volt hajlandó kenőpénzt adni, így a vezérigazgató egyoldalúan felbontotta a szerződést. A vádhatóság szerint ráadásul a megvásárolt 1 millió maszk nem felelt meg a minőségi követelményeknek.

űA közlemény azt is megemlítette, hogy ettől az ügytől függetlenül a vezérigazgató 2016-ban megtörtént kinevezését is vizsgálják, ugyanis a részvénytársaság igazgatótanácsában Eugen Adrian Ionel maga is a vezérigazgatói kinevezése mellett szavazott az ügyészek szerint, ami törvénytelen. Ionel a Mediafax hírügynökségnek elmondta, hogy ártatlannak vallja magát minden ellene megfogalmazott váddal kapcsolatban.

Crin Bologa korrupcióellenes főügyész május közepén arról számolt be, hogy 33 aktában vizsgálódnak a koronavírus-járvány idején lebonyolított közbeszerzések miatt. A vádhatóság hivatalból indított vizsgálatot 29 ügyben, a sajtóban megjelent információk alapján. A feltételezett kár értéke több millió euró - mondta akkor a főügyész. (MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér