„Én másfél évig küzdök, hogy a gyerekem bekerüljön óvodába, másnak ez tök természetes”

• Már az óvodákba se veszik fel az enyhén autista gyerekeket, hiába van benne az alapító okiratukban, mindenféle kifogást kitalálnak, csak ne hozzájuk kerüljenek.

• Sokszor az sem elég, ha a jegyző vagy a szakszolgálat jelöli ki az óvodát.

• Egy gyógypedagógus szerint az a probléma forrása, hogy sok intézmény alapító okiratába bekerült, hogy fogadnak sajátos nevelési igényű gyerekeket, de ehhez nincsenek meg a szükséges személyi és tárgyi feltételek.

Tavasszal zajlanak az iskolai, óvodai beiratkozások, ami sok szülő számára teljesen természetes folyamat, amit némi papírmunkával könnyen el lehet intézni. Nem mindenkinek ilyen egyszerű azonban: több olyan szülő keresett meg minket, akiknek a gyerekük enyhe autizmussal él, és nemhogy az iskolát, már óvodát sem tudnak találni nekik, hiába van benne egy óvoda alapító okiratában, hogy fogadnak sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekeket is. Vannak olyan intézményvezetők, akik azonnal rácsapják a telefont a szülőkre, ha kiejtik a szájukon, hogy autizmus, míg más igazgatók azt mondják, hogy sok szeretettel várják a gyereket, majd az utolsó pillanatban meggondolják magukat és mindenféle kifogással jönnek.

Két igazgató is előbb igent, aztán nemet mondott

A 444-nek nyilatkozó anyukák késére fiktív neveket használunk a cikkben, ugyanis van, akinek mégis sikerült kiharcolnia, hogy a visszakozó óvoda fogadja a gyerekét vagy épp egy másik gyerekük jár az óvodába.

Krisztina egy Pest megyei kis településen neveli három gyerekét, másfél éves volt a kisfia, amikor kiderült, hogy enyhe autizmusa van. A gyerekkel rögtön el is kezdtek fejlesztésre járni, de az anya tudta, hogy nem lesz könnyű dolga, amikor majd óvodába akarja íratni a fiát. Éppen ezért első körben magánóvodákat keresett meg, amikor fia hároméves lett.

„Felhívtam öt magánóvodát a környékünkön, és egy kivételével, egy sem akart még meghallgatni sem azután, hogy kiejtettem a számon, hogy SNI. Pedig ezeknek az óvodáknak is benne volt az alapító okiratukban, hogy fogadnak ilyen gyerekeket” - meséli Krisztina.

Az ötödik magánóvoda ugyan fogadta volna őket, de már megtelt a keretlétszámuk, ezért el kell utasítaniuk a kisfiút. Ezután Krisztina megpróbálta a helyi óvodát, aminek szintén benne van az alapító okiratában, hogy felvesznek SNI-s gyerekeket. Szinte mesébe illő módon az igazgató rögtön azt mondta, hogy várják a kisfiút a nem SNI-s testvérével együtt. Az anyának ezután már csak annyi teendője lett volna, hogy beszél a leendő óvónőkkel a kisfiú állapotáról, hogy fel tudjanak rá készülni, őket azonban sehogy sem tudta elérni.

Végül elérkezett a szeptember anélkül, hogy a kisfiúról érdemben szó eshetett volna az óvónők felé. Krisztina mindkét fiával megjelent az évnyitón, de amikor az ünnepségnek vége lett, akkor az igazgató megvárta, amíg mindenki bemegy az épületbe, majd Krisztinához fordult. Az intézményvezető váratlanul bejelentette, hogy mégsem akarják, hogy az SNI-s fiú is idejárjon, csak a testvére jöhet.

Krisztina köpni-nyelni nem tudott, hosszan kérlelte az igazgatót, hogy legalább beszélgessenek arról, hogy egyáltalán milyen igényei lennének a fiának. Ebbe az igazgató végül belement, de a beszélgetésen megjelent a helyi iskola igazgatója és az óvónők is.

„Mindent kitaláltak, hogy miért nem vihetem oda a gyerekem. Volt egy olyan érv is, hogy azért, mert nem teljesen szobatiszta még. A beszélgetés végén már azért könyörögtem, hogy legalább pénteken egy órára bevihessem a gyereket és a fejlesztőt is fizettem volna, hogy ne az óvodát terhelje a költség, de ebbe se mentek bele” - meséli.

A beszélgetés után Krisztina a gyógypedagógus fejlesztőjükhöz fordult, aki felvilágosította, hogy az óvoda kifogásai nem állják meg a helyüket. Ezt Krisztina le is írta az óvodának egy levélben, mire az igazgatótól azt a választ kapta vissza, hogy ő a felvételkor nem tudott arról, hogy a kisfiú SNI-s. Az anya szerint ez már csak azért sem lehet igaz, mert az igazgató aláírta a felvételi papírt, amiben ez is szerepelt. Azt is mondta az intézményvezető, hogy azért nem vehetik fel, mert a jegyzőnek kell kijelölnie az óvodát, ő pedig ezt nem tette meg, de amikor Krisztina rákérdezett a jegyzőnél akkor kiderült, hogy kijelölte.

Végül az igazgató azzal a kifogással állt elő, hogy csak akkor veszik fel a fiút, ha csinálnak egy újabb vizsgálatot a gyerekről a pedagógiai szakszolgálatnál. A szakszolgálatnál viszont azt javasolták, hogy jobb, ha nem erőltetik ezt az óvodát, mert az lesz a vége, hogy az óvoda kinyilváníttatja a gyógypedagósusokkal, hogy a gyerek nem integrálható és akkor mehetnek speciális óvodába.

Krisztina megfogadta a szakszolgálat tanácsát egy két faluval arrébb, a szülei lakhelyén lévő óvodánál próbálkozott. A helyi óvoda igazgatója nagyon nyitottan fogadta az anyát, aki beszámolt a korábbi kálváriájukról is. A kisfiút felvették, mindössze annyit kellett tenniük, hogy átjelentkezzenek Krisztina szüleinek lakhelyére, hogy körzetes óvodaként felvehessék mindkét kisfiút.

„Hétfőn vittem volna a gyerekeket először óvodába, de pénteken felhívott az igazgató és azt mondta, a jegyző szólt, hogy nem tudnak gyógypedagógust biztosítani, aztán még felsorolt egy rakat kifogást” - meséli.

Ekkor már november volt, és Krisztina óvodaköteles korú gyerekei még mindig nem jutottak be egy intézménybe se. Segítségért a budapesti pedagógiai szakszolgálathoz fordult, akik leszóltak az érintett intézménynek, hogy vegyék fel a gyerekeket. Gyógypedagógust viszont azóta sem tudott biztosítani az óvoda, heti háromszor Budapestre hordja Krisztina a kisfiút.

Integrálni kell, de eszköz nincs hozzá

Kornfeld-Kováts Viktória, 20 évet húzott le gyógypedagógusként óvodákban és iskolákban egyaránt, hat éve pedig létrehozta a Diamond Fejlesztő nevű vállalkozását, ahol egyéni fejlesztéseket végez SNI-s gyerekekkel.

Szerinte sajnos sok esetben azért nem jelent semmit sem, ha egy óvoda vagy iskola alapító okiratában benne van, hogy felvesznek SNI-s gyereket, mert ugyan a törvény mondja ki az integrációt, de ez nagyon nehezen tud megvalósulni, mert a megfelelő tárgyi és személyi feltételek gyakran nem túl jól biztosítottak.

„Az utazó gyógypedagógusokra rengeteg munka hárul, gyakran nincs elég kapacitásuk ellátni a gyerekeket egy-egy helyszínen, gyakori a kiscsoportos fejlesztés, ami kevésbé hatékony a gyerekek fejlődésében. A mindennapok nagy részében viszont az általános pedagógusok vannak a gyerekekkel, akik nem annyira tudják kezelni és oktatni az SNI-s gyerekeket, különböző képzések hiányában, ezért inkább gyakran hárítják a problémát” - mondja.

Kornfled-Kovárts Viktória szerint nem is minden intézményben adottak az infrastrukturális körülmények a fejlesztéshez az utazó gyógypedagógusok számára, ő például járt olyan iskolába, ahol a folyosón kellett tartania az órát.

Az ombudsmanig és perig is juthatnak az ügyek

A kétségbeesett szülőknek sokszor már nincs más választásuk, ezért a jegyzőhöz, polgármesterhez vagy az ombudsmanhoz fordulnak, hogy tegyenek igazságot.

Mariann fiáról akkor derült ki, hogy autista, amikor három éves korában még nem beszélt magyarul, csak angolul, amit autodidakta módon tanult meg. Az édesanyja beíratta a helyi óvodába, ahova először úgy tűnt, hogy fel is veszik, a csoportnévsorban is ott szerepelt a neve. Később azonban váratlanul kikerült a névsorból, az igazgató pedig azt mondta, hogy hiába van benne az alapító okiratban az SNI, előbb a pedagógiai szakszolgálatnak kell kijelölnie az intézményt, hogy fogadhassák a fiút, és ők egyébként sincsenek a szükséges eszközök birtokában.

Mariann fel is utazott Budapestre, ahol a pedagógiai szakszolgálat kijelölte ugyanazt az óvodát, ahol próbálkozott. Az erről szóló határozatot el is küldte az óvoda igazgatójának, aki nem volt hajlandó reagálni a levelére, ekkor Mariann az ombudsmanhoz fordult.

„Az ügyintéző el volt hűlve, hogy mi az, hogy nincs az óvoda felkészülve a gyerek fogadására, ha benne van az alapító okiratban, hogy autista gyereket is felvesznek” - meséli.

Az ügyintéző azt javasolta, hogy kérjen a jegyzőtől jogorvoslati kérelmet, ha pedig ez sem segít, akkor vigye perre az ügyet. Az óvoda a jegyző megkeresésére írt egy levelet, amiben már azt állították, hogy nem ők rakták ki a gyereket az óvodából, hanem az anya íratta ki és ő maga sem volt velük közreműködő. Végül az óvoda igazgatója belement, hogy a kisfiú odajárjon, de Mariannak tovább kellett harcolnia, amíg fejlesztőt is kaptak.

„Az a baj ezzel, hogy én másfél évig küzdöttem, hogy a gyerek bekerüljön egy óvodába, míg másnak ez teljesen természetes” - mondja.

Barbara már nem volt ilyen szerencsés, neki a jegyző és a polgármester sem volt hajlandó segíteni. Az anya egy sülysápi óvodába szerette volna beíratni a gyerekét, de az alapító okiratban az szerepelt, hogy ugyan fogadnak SNI-s gyerekeket, de autistákat nem, mert nem tudnak gyógypedagógust biztosítani.

Az anya a helyi jegyzőhöz fordult segítségért, aki közölte, hogy nem tud segíteni és egyébként is jobb is, ha az ilyen gyerekek speciális intézménybe mennek. Az anyát ez azért is háborította fel, mert a fiáról szakvélemény mondta ki, hogy integrálható. Ezután Barbara a polgármestert is felkereste, aki bár szánta-bánta a jegyző megjegyzését, lényegében ő is ugyanazon a véleményen volt.

Ezt Barbara ezután egy péceli ovinál próbálkozott, ahol az alapító okiratban külön benne is volt, hogy felvesznek autista gyerekeket is. Amikor viszont Barbara leült az igazgatóval beszélgetni, már más volt a helyzet.

„Azt mondta, hogy bár benne van az alapító okiratban, de épp most készülnek kivenni belőle azt a részt, hogy fogadnak autista gyereket. Fél év múlva megnéztem és még akkor is benne volt” - mondja.

Barbara most a lakóhelyüktől 20 kilométerre hordja a gyerekét óvodába, ahol nem csak fogadták őket, hanem még egy olyan külön csoportjuk is volt, ahova a speciálisabb igényű gyerekek kerültek.