Közös gyermekeik szeme láttára lőtte hátba airsoft puskával volt párját egy érdi férfi

Súlyos testi sértés gyanújával folytat nyomozást egy érdi férfi ellen a rendőrség azután, hogy airsoft puskával közös gyermekeik szeme láttára hátba lőtte volt párját.

A rendőrség beszámolója szerint a nő egy hivatalos papír aláírása miatt ment el gyermekei apjához 2020. június 22-én délután. A nyomozás adatai szerint nem sokkal érkezése után, előzetes szóváltás nélkül a férfi felkapott egy fegyvert, és hátba lőtte. A sértett ezután síró gyermekeivel távozott a helyszínről, de fájdalmai miatt később orvoshoz fordult. A vizsgálatok szerint nyolc napon túl gyógyuló sérülést szerzett.

Meghallgatása során kiderült, hogy a férfi házában több fegyver, köztük éles lőfegyver is lehet. Az érdi nyomozók ezért a TEK műveleti egységét is riasztották, melyek másnap kora délután ütöttek rajta a házon.

A 33 éves gyanúsított kihallgatásán tettét részben elismerte, a gyanúsítással szemben azonban panasszal élt. A rendőrség egyelőre csak súlyos testi sértés megalapozott gyanújával folytat ellene eljárást, ennek részeként rendelték el 72 órára az ideiglenes megelőző távoltartást. (Via Police.hu)