Simicskó: Minden járásban lesz honvédelmi sportközpont

politika
2020 június 25., 08:07

Valamennyi járásban épül majd honvédelmi sportközpont, amik egyik célja egy "sportolónemzet felépítése, mivel kiváló teljesítményű sportolóinknak köszönhetően a sport nagy nemzeti kincsünk," mondta a hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos Baján, a volt Vaskúti úti laktanya közelében megépülő honvédelmi sportközpont alapkőletételén.

Simicskó István kijelentette:

"A haza védelme nemzeti ügy, a honvédelmi sportközpontok megépítésével pedig az a szellemiség is erősödik, amely a közösséget össze tudja tartani."

Hozzátette: a kormány lehetőséget kíván adni az embereknek, hogy "a sporttevékenységet minél magasabb szinten és minél szélesebb körben élhessék meg".

Hajdúhadház, 2017. október 3...Simicskó István honvédelmi miniszter (k) az önkéntes területvédelmi tartalékos katonák kiképzési bemutatóján
photo_camera Hajdúhadház, 2017. október 3...Simicskó István honvédelmi miniszter (k) az önkéntes területvédelmi tartalékos katonák kiképzési bemutatóján Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

A kormány 2017-ben jelentette be, hogy

2017-18-ban negyven lőteret építenek fel, összesen 17 milliárdból.

photo_camera A bajai bejelentő Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

A programot kezelő Nemzeti Sportközpontok-Honvédelmi Sportszövetség kettős összesen száz pályával kalkulál: a kormány a további 67 előkészítésére 1,2 milliárdot biztosít. Az építkezést nem kapkodták el, Simicskó István idén februárban is még csak arról tudott beszámolni, hogy

"áprilisban vagy májusban kaphat építési engedélyt az első öt honvédelmi sportközpont."

Az első öt sportközpont Balassagyarmaton, Újfehértón, Szarvason, Szigetváron és Baján épülhet meg, tette hozzá.

Újfehértón június elején Simicskó azt mondta, hogy az az épület 880 millió forintba kerül majd, 700 négyzetméter hasznos alapterületű lesz, edzőteremmel, lövészeti versenytérrel és fegyvertérrel.

photo_camera Az újfehértói látványterv Fotó: Balázs Attila/MTI/MTVA

A bajai épület ára több mint 650 millió forint nettóban. Az önkormányzat által biztosított telken egy 712 négyzetméter alapterületű földszintes, tetőtér beépítéses épület jön létre.