Először adtak egyetemi diplomát nindzsa szakon Japánban

oktatás
2020 június 26., 18:21

Micuhasi Genicsi a mesterképzésen két éven át tanulta a harcművészeteket és a feudális árnyharcosokhoz kapcsolódó más hagyományokat a Japán középső részén lévő Mie Egyetemen, abban a régióban, amit a nindzsák hazájának tartanak.

Történelmi dokumentumokat tanulmányozott, hogy a nindzsa életmódot is elsajátítsa.

Illusztráció
photo_camera Illusztráció

„Olvastam, hogy a nindzsák délelőttönként a földeken dolgoztak, délután a harcművészetet gyakorolták” – mondta el az AFP-nek a férfi, aki ezért zöldségeket termesztett, és szorgalmasan dolgozott a küzdősporttechnikáján, miközben az egyetemen tanult. „Úgy gondoltam, így élhetem át, milyen az igazi nindzsa” – mondta. Bár a feudális kor harcosait lopakodó, titokzatos, feketébe öltözött gyilkosokként ismerik, „átfogó túlélési ismereteik” is voltak.

Micuhasi kitanulta a kungfut és a sorindzsi kempo nevű japán harcművészetet. Saját dódzsójában, vagyis harcművészeti edzőtermében tanít nindzsatechnikákat, közben vezeti a fogadóját is.

A Mie Egyetemen 2017-ben alapították a világ első nindzsatudományi központját, a képzést a következő évben indították.

„Évente nagyjából hárman iratkoznak be, azt hiszem, van rá kereslet. Sokan érdeklődnek külföldről is, de egyet el kell mondanom: a kurzuson a nindzsa életet tanulmányozzuk, nem nindzsává képzünk” – mondta Jamada Judzsi, a japán történelem professzora. (MTI)