Gulyás Gergely döntheti majd el, melyik kerület kaphat útfejlesztési pénzt

Csütörtökön került fel a parlament honlapjára az a költségvetést módosító, ami alapján a Miniszterelnökséget vezető miniszter, azaz Gulyás Gergely ötmilliárd forintot oszthatna szét a budapesti kerületek útfejlesztésére. A G7 megjegyezte, hogy  a 23 fővárosi kerület kiadásaihoz képest ez is jelentős tételnek számít.

Hozzáteszik, hogy  az összeg közel azonos a kormány által a települési önkormányzatoktól elvont gépjárműadó összegével, mivel ebből a 2018-as pénzügyi évben a kerületek bevétele 5,9 milliárd forint volt. Így tulajdonképpen az elvonások egy részét visszaosztják a kerületeknek.

A javaslat szövege szerint a miniszter a budapesti kerületi  önkormányzatok részére útfejlesztések és utak aszfaltozása céljából kérelem nélkül támogatást nyújt, vagyis Gulyás Gergely annak ad az 5 milliárd forintból, akinek csak akar.

Ezeket a forrásokat december 31-ig el kell költeni, ezért a lap szerint a pénzt 2021-ben az tudja ezt elkölteni, aki tulajdonképpen már most a közbeszerzési kiírását készíti elő, hogy tavasszal indulhasson az építkezés, és őszre befejeződhessen.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér