A kijárási korlátozások két hónapig tartó időszaka is már számos meglévő egyenlőtlenség mélyülését okozta, állítja az a kutatás, amit a Friedrich Ebert Alapítvány megbízásából négy kutató, Fodor Éva, Gregor Anikó, Koltai Júlia és Kováts Eszter készített, és melyet hétfő délután mutattak be.

A reprezentatív kutatásban, melyet egy közvéleménykutató cég részvételével végeztek, 1900 embert kerestek meg május végén, és elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy a járvány okozta korlátozások és változások hogyan hatottak az életükre, legyen szó akár a munkahelyükről, a családon belüli munkák elvégzéséről, illetve a gyerekek oktatásáról.

És mint a kutatásban olvasható, már ez a mintavétel a felszínre hozott több olyan problémát, melyek létezését eddig is lehetett tudni, ugyanakkor nem sok jele van annak, hogy az állam kezelni készülne ezeket.

Az egyik ilyen probléma, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségű nőket a járvány gazdasági és munkaerőpiaci hatásai negatívabban érintik, mint a hasonló iskolai végzettségű férfiakat vagy éppen magasabb végzettségű nőket.

De újabb gyakorlati megerősítést kapott az a belátás is, mely szerint „fenntarthatatlan az a gondoskodási rezsim, amiben egyfelől ennyire nincs megbecsülve a gondoskodó munka, legyen bár fizetett (például az egészségügyben vagy a szociális szférában), vagy végezzék a családok otthon (gyerek-, beteg- és idősgondozás), amiben másfelől pedig az egyének ennyire magukra vannak hagyva a munkáltatókkal szemben az otthon végzett munka és a fizetett munka összeegyeztetésével kapcsolatban”.

Épp ezért a kutatók szerint a fizetett gondoskodó szakmák anyagi megbecsültsége és a gondoskodás infrastruktúrájának fejlesztése előfeltétele a családok, illetve a gondoskodó munka nemek közti egyenlőtlenségei miatt, a nők tehermentesítésének is. A kutatásban pár konkrét javaslatot is megfogalmaztak:

• az otthon végzett fizetett gondoskodó munkát (pl. bébiszitter, takarítónő) is meg kellene jobban becsülni, illetve jogi védettségét növelni,
• továbbá aki tartósan kiesik a munkaerőpiacról gondoskodási feladatai miatt (akár GYES, akár idősgondozás), annak is nagyobb védettséget kellene biztosítani, például az otthonápolási díj kiterjesztésével.
• a küszöbön álló recesszió idején a 11 éve befagyasztott családi pótlék és GYES növelésének szegénységcsökkentő hatása lehetne.

Változások a munkahelyeken

Azt sejteni lehetett, hogy a munka világával kapcsolatban még nem lesznek igazán láthatóak a változások: a járvány következtében érkező gazdasági visszaesés csak most indult meg, és mint a kutatók fogalmaztak, ők csak egy május végi, kimerevített helyzetképet tudtak rögzíteni a kutatás során.

Az általuk felvett mintát azt látni, hogy a járvány miatti állásvesztés vagy a munkaviszony időleges vagy tartós megszűnésével járó kényszerszünet a megkérdezettek öt százalékát érintette. Mint írják, általánosságban az látszott, hogy a nőket és a férfiakat ugyanolyan arányban érintette ez a helyzet, de voltak kisebb csoportok, ahol megjelentek különbségek:

• az érettségizett férfiak kétszer akkora arányban veszítették el az állásukat, vagy kényszerültek szünetre, mint az érettségizett nők;
• míg a 12 éven aluli kisgyerekes nők kétszer akkora mértékben, mint a kisgyerekes férfiak.

A megkérdezettek 70 százaléka érezte úgy május végén, hogy biztonságban van a munkája, hét százalékuk számított arra, hogy elveszíthetik a munkahelyüket, míg közel negyedük bizonytalan volt ezzel kapcsolatban.

A kutatásban rákérdeztek arra is, hogy ha most elveszítenék a munkájukat, mit gondolnak, milyen gyorsan tudnának újra elhelyezkedni. A jelenleg is dolgozók negyede gondolta úgy, hogy legalább 3 hónapra lenne szüksége, de itt nagy volt a nemek közötti eltérés: míg a nők 35 százaléka gondolta így, addig a férfiaknak csak 20 százaléka.

Mint a kutatásban írják, a kevésbé képzettek körében a nők között a férfiakhoz képest jócskán nagyobb azok aránya, akik egy esetleges állásvesztésnél hosszabb, legalább negyedéves munkakereséssel számolnak; A legfeljebb 8 osztályt végzett nők 45, míg a hasonló iskolai végzettségű férfiak 28 százaléka mondta, hogy legalább 3 hónap alatt találnának újra munkát.

A megkérdezettek közel kétharmada válaszolta azt, hogy nem változott az anyagi helyzete a járvány következtében, egyharmaduknak viszont romlott. Volt 5 százaléknyi válaszadó, akinek még javult is: a magasabb státuszúak ugyanis gyakorlatilag spóroltak a vírus idején.

Közel sem terjedt annyira a home office

Ugyan a sajtóban sok szó esett az otthoni munkavégzés terjedéséről, a kutatás során az derült ki, hogy ez nem érintett annyira sok embert: a megkérdezett dolgozók negyede végezte otthonról a munkáját, míg további negyedüket kényszerszabadságra küldték, a válaszadók fele pedig továbbra is be kellett járjon a munkahelyére.

Ezen a téren nagy különbségek vannak az iskolai végzettség szerint: míg a diplomások 55 százaléka, addig a szakmunkások 5 százaléka végezhette otthonról a munkáját. Ez persze annyiban nem meglepő, hogy elsősorban a számítógép elől végezhető munkákat lehetett "hazavinni".

A kutatók az otthon dolgozókat kérdezték arról is, hogy mennyire jött be nekik ez az egész konstrukció: „Összességében az látszik, hogy a járvány alatt otthoni munkavégzést gyakorlók inkább pozitív módon vélekednek erről, vannak azonban olyan csoportok, ahol jobban kidomborodnak a nehézségek. A várakozásoknak megfelelően az otthonról dolgozó nők átlagosan jobban adtak hangot a nehézségeknek, mint a home office-ban lévő férfiak, és ez a különbség a 12 éven aluli gyerekesek körében is éles maradt. Szintén nem meglepő, hogy a 12 éven aluli gyereket nevelő férfiak is nehezebben élték meg a home office-t a kisgyerek nélküli férfiaknál.”

Sokkal több idő a gyerekkel

A megkérdezett 1900 ember harmada él együtt 18 év alatti gyerekkel. Válaszaikból kiderült, hogy a vírus következtében jelentősen megnőtt a gyerekekre fordított idő mennyisége. Mint kiderült,

a gyerekkel élő nők 35, a férfiak a 37 százalékkal több időt fordítanak a korábbinál a gyerekekkel kapcsolatos teendőkre.

De mivel a vírus előtt a nők már eleve jóval nagyobb arányban vették ki részüket a feladatok ellátásából, ez a változás óramennyiségben a nőknél jóval többet adott ki, mint a férfiaknál: „az anyák arról számolnak be, hogy május hónapban átlagosan több mint 11, míg az apák 7 órával növelték a gyerekeikre fordított időt a járvány tavaszi hónapjai alatt.”

A kutatás egyik érdekes eredménye volt, hogy a magasan iskolázott szülők között volt a legnagyobb a nemi egyenlőtlenség a gondoskodási munkamegosztás tekintetében a koronavírus hónapjai alatt.

Ez annak köszönhető, hogy a felsőfokú iskolai végzettségű nők kiugró mennyiségű időt fordítottak a gyerekeikre ebben az időszakban mind abszolút értékben, mind pedig a hasonló képzettségű férfiakhoz viszonyítva.

A kutatók hozzáteszik, hogy a diplomás férfiak is jelentősen, az átlagosnál valamivel jobban növelték a gondoskodási munkára fordított idejüket. „Nem is ők, hanem a nők azok, akik az átlagtól jelentősen eltérnek: míg a diplomás nők hetente 19 plusz órát, az általános iskolát végzettek "csak" kb. 6 plusz órát tudtak a gyerekeik gondozásával tölteni.”

A kutatók feltételezése szerint az eredményeket az is magyarázhatja, hogy hogy a diplomás szülők esetében esett ki leginkább a nagyszülői segítség: „A diplomások 15 százaléka, míg a 8 általánossal vagy annál alacsonyabban végzettséggel rendelkezők 2 százaléka számolt be arról, hogy míg a vírus előtt kaptak segítséget a nagyszülőktől, a járvány alatt nem. Fizetett segítséget nagyon kevesen használtak már a koronaintézkedések előtt is (kb. 5 százalék), de ez is felére csökkent a járvány alatt.”

Mint írják, bár a diplomás szülők gyerekeire mindig több gondoskodás jutott, mint a nem diplomásokéira, a járvány csúcshónapjai alatt ezt a munkát a szülőknek nagyrészt maguknak kellett elvégeznie, és ebben a nők oroszlánrészt vállaltak. A különbség még nagyobb a nagyvárosokban élő diplomás nők esetében.

Számított az is, hogy a koronavírus alatt valakinek volt-e munkája vagy sem, de csak a férfiak esetében: a férfiak ugyanis, ha nem volt fizetett munkájuk a karantén alatt, több időt fordítottak a gyerekgondozásra, a nők viszont, függetlenül attól, hogy dolgoztak-e mellette munkahelyen vagy sem, ugyanakkora extra időt fektettek a gyerekgondozásba.

És ezt nem magyarázza az sem, hogy esetleg több nő dolgozott otthonról, mint férfi: az otthonról dolgozók adatait összevetve ugyanis kiderült, hogy itt még nagyobbak a nemi különbségek: a férfiak 10 órával többet, a nők viszont 16 órával többet töltöttek gyerekek körüli tevékenységekkel a vírus okozta intézmény-bezárások alatt, mint korábban.

Nem véletlen, hogy sok kisgyermekes anya (43 százalék), de jóval kevesebb apa (22 százaléka) panaszkodott arról, hogy a home office-ban végzett fizetett munka alatt a család tagjairól is gondoskodnia kell.

Érdekesség, hogy a kutatás szerint „a férfiak és nők között nincs különbség abból a szempontból, hogy mennyire tartották igazságosnak a munkamegosztást a járvány alatt, még akkor sem, ha iskolai végzettségre bontjuk a két nemi csoportot. Mind a férfiak, mind a nők igen elégedettek a munkamegosztással, igazságosnak tartják azt. Ennek ellenére a nők 38 százaléka, míg a férfiak 15 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy segítene-e neki az, ha a partnere többet segítene a gyerekekkel kapcsolatos teendők ellátásában”.

A megkérdezettek közel fele, több mint 900 ember számolt be arról, hogy a járvány előtt segítette egy idős hozzátartozóját. És míg a lezárások miatt a gyerekekkel töltött idő és a feladatok mennyisége megnőtt, a korlátozások miatt az idősek gondozásának lehetősége épp hogy csökkent:

a korona előtt a férfiak heti 9, a nők 12 órát töltöttek átlagosan idősgondozással, míg a járványhelyzet alatt a férfiak heti 4, a nők 5 órát segítettek idős hozzátartozójuknak.

Digitális oktatás

A kutatásban vizsgálták azt is, hogy a gyereket nevelő megkérdezettek otthonában mennyire ment simán a digitális oktatásra való átállás. Ugyan a megkérdezettek 91 százaléka rendelkezett otthon internettel, de az anyagi nehézségekkel küzdők között már csak 60 százalék ez az arány. A kérdezettek 5,5 százaléka él olyan háztartásban, ahol egyetlen digitális eszköz sem állt rendelkezésre, és ezek között a háztartások között minden tizedikben volt iskolás gyerek, akik feltehetően komoly hátrányokat szenvedtek el az otthoni oktatás ideje alatt. (Erről több kutatás is beszámolt már, az egyikről itt írtunk hosszabban.)

Az iskolás korú gyermeket nevelő válaszadók 78 százaléka mondta azt, hogy gyermeke igényelt segítséget az otthoni oktatás során. Ennek mértéke igen eltérő lehetett, a megkérdezettek több mint ötöde például arról számolt be, a gyerek csak felnőtt segítségével tud tanulni és végig vele kell lenni az online tanulás közben, ami nyilván hatalmas erőforrás- és időráfordítást igényelt a szülőktől is.

Mint a kutatók írják, ebben a kérdésben nem találtak szignifikáns különbségeket sem a szülő iskolázottsága, sem munkaerőpiaci helyzete, sem a család anyagi helyzete, sem lakóhelyük településtípusa vagy régiója szerint. Ami egyértelműen számított a kérdésre adott válaszokban az az, hogy hány éves a válaszadó legkisebb iskoláskorú gyereke: a legtöbbet az alsó tagozatos gyerekek igényeltek segítséget, míg az önállóan dolgozó gyerekek jellemzően 14 évnél idősebbek voltak.

A válaszadók átlagosan két órát segítették gyereküket vagy gyerekeiket az iskolai feladatok szervezésében, elvégzésében vagy ellenőrzésében:

a nők jelentősen többet (átlagosan 2,5 órát) segítették a gyerekeiket a digitális oktatásban, mint a férfiak (akiknél a napi átlag 1,5 óra volt).

A kutatás teljes anyagát itt lehet elolvasni. A most megjelent munka két szerzője, Gregor Anikó és Kováts Eszter 2018-ban készített egy nagyobb ívű kutatást a magyar nők helyzetéről, érdemes az akkor készült interjúnkat is elolvasni.