„Egy szobában többen élnek, pici babától a nagymamáig. Se hely, se lehetőség a tanulásra”

A járvány miatt márciusban bevezetett digitális oktatás sokak számára óriási nehézségeket okozott. Nemrég 25 tanoda és civil szervezet nyílt levélben sürgette a kormányt, hogy tegyen valamit azokért a hátrányos helyzetű diákokért, akik teljesen kiestek az oktatásból egyszerűen azért, mert nincsenek olyan eszközeik, amikkel részt tudnának venni a munkában. Ez a helyzet kiélezi a diákok közt amúgy is meglevő egyenlőtlenségeket. 

Most a Rosa Parks Alapítvány, a Motiváció Egyesület és a Partners Hungary Alapítvány közölt felmérést a hátrányos helyzetű gyerekek problémáiról. Ebben 425 olyan pedagógus véleményét elemezték, akik jelentős részben szegregálódó vagy szegregált, többnyire állami általános iskolákban dolgoznak. A kutatás kérdőíveken alapul, és bár nem reprezentatív, arra mindenképp jó, hogy áttekintést adjon a helyzetről. A válaszok alapján

átlagosan a diákok 77 százaléka vesz részt az oktatásban online,de míg Budapesten ez az arány négyötöd, addig nagyközségekben csak 65 százalék.

A kutatásban vizsgálták, mennyire állnak rendelkezésre a digitális eszközök, és milyen módon tartják a kapcsolatot a gyerekekkel. Kiderült, hogy a szegregált iskolákban tanító pedagógusok 9 százalékának nincs korlátlan internet-hozzáférése, és 44 százalékuk sosem vett részt digitális oktatással kapcsolatos képzésen. 

Ezekben az iskolákban (vagyis ahol az osztályokban nagy többségben tanulnak romák vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek) 90 százalékban Messengeren zajlik a kommunikáció. De közel 13 százalék azt mondta, nincs kapcsolata a diákokkal sem Messengeren, sem telefonon, sem emailen. Más iskolákban ez az arány csak 3,5 százalék. 

Az adatok alapján a szegregált iskolák tanulóinak egyharmada kiesett a digitális oktatásból, ahová viszont jó szociális helyzetű gyerekek járnak, 84 százalék részt vesz az oktatásban. A kimaradás oka elsősorban az internetkapcsolat és a megfelelő eszközök hiánya, de minden ötödik tanár egzisztenciális okokat is jelzett: a gyerekeknek is be kell kapcsolódni a megélhetés biztosításába, a háztartási munkába, a kisebb gyerekek felügyeletébe.

„Egy szobában többen élnek, pici babától a nagymamáig. Se hely, se lehetőség a tanulásra. Van, akit el se lehet érni online. Illetve a megélhetési problémák fontosabbak, mint az iskolai feladatok. Nincs munka, pénz, a családok éheznek”- idéznek például egy tanárt. 

Eszközök híján a szegregált iskolákban telefonon próbálnak segíteni, és ha kell, fénymásolatokat juttatnak el a diákokhoz. A szegregált iskolákban tanító megkérdezettek 25 százaléka már részben vagy egészben lemondott arról, hogy a diákjai idén még tanulni fognak bármit is. 

Rákérdeztek arra is, kitől kapnak a tanárok segítséget a digitális oktatáshoz. 68 százalékban a kollégáikat jelölték meg, a fenntartót viszont csak 24 százalék említette. 

Érdekes, hogy a nem szegregált iskolákban tanítók sokkal nagyobb elégedetlenségről számoltak be, közel 40 százalékuk egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy megkapta volna a szükséges segítséget. A szegregált iskolákban ez az arány 30 százalék. 

Végül megkérték a tanárokat, hogy írjanak a helyzetben rejlő lehetőségekről is. Szinte mindenki arról írt, hogy azok a gyerekek, akiknek nem okozott gondot a digitális oktatásba való bekapcsolódás, ők motiváltabbá váltak, és erősödött a felelősségtudatuk. A diákok egy része nem csak zökkenőmentesen átállt, de jobb teljesítményt nyújt, mint a normál körülmények között.